Egy régóta tervezett bakancslistás horgászatra készültem, melynek célpontja a Szálkai-tározó volt. E vízterület köztudottan a nehéz vizek közé tartozik, és nagyon kevés hiteles információt lehet találni Szálkáról, így ennek járok utána ebben a nem hétköznapi pontyos kalandban. Kalandra fel, irány Szálka!
Minden év decemberének első napján újabb gyertya kerül a Haldorádó Team Kft. tortájára. Immár 26 éves lett vállalkozásunk, és szeretnénk, ha Ti is örömmel gondolnátok erre a napra, így kedveskedünk nektek egy páratlan vásárlási lehetőséggel! E jeles alkalomból 20% kedvezményt biztosítunk a Haldorádó és By Döme termékekre.
A zsákmánnyal történő kíméletes bánásmód hál’ Istennek immár a horgászhétköznapok részét képezi. Köszönhető ez többek között annak is, hogy a legtöbb intenzíven telepített tavon, ahol akár napi egy tucat kapitális halat is meg lehet fogni, odafigyelnek erre és kötelezővé teszik a halkímélő eszközök használatát. A By Döme TEAM FEEDER palettán is immár több ilyen céllal készült eszköz található, így ebben az írásban és filmben szeretném ezeket bemutatni, valamint részletesen elmondani, hogy melyiket milyen helyzetekre ajánlom.
Ez a rövid, fém bottartó rúd elsősorban a matcbotos és feederbotos horgászatok során nyer létjogosultságot. Az igény szerint kiválasztott fejet tekerjük a végébe, majd a fotel lábára helyezve kellő alátámasztást és stabilitást ad a ráhelyezett botnak. Egyik különlegessége, hogy (szinte) bármilyen lábú versenyládára (vagy erre alkalmas fotelre) rögzíthetjük a cserélhető betétnek köszönhetően. A másik különlegessége, hogy nem szükséges az egész szerkezetet levenni a versenyládáról / fotelről, elegendő csak az elől található gombon kicsit kintebb tekerni, így a hosszabb rész levehető, de a lábon rögzített elem stabil marad, nem szükséges minden alkalommal fel / le tenni. Mérete: 32 cm. 30 mm-es kerek, valamint 25 mm-es szögletes lábra lehet rögzíteni.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Ez a rövid, fém bottartó rúd elsősorban a matcbotos és feederbotos horgászatok során nyer létjogosultságot. Az igény szerint kiválasztott fejet tekerjük a végébe, majd a fotel lábára helyezve kellő alátámasztást és stabilitást ad a ráhelyezett botnak. Egyik különlegessége, hogy (szinte) bármilyen lábú versenyládára (vagy erre alkalmas fotelre) rögzíthetjük a cserélhető betétnek köszönhetően. A másik különlegessége, hogy nem szükséges az egész szerkezetet levenni a versenyládáról / fotelről, elegendő csak az elől található gombon kicsit kintebb tekerni, így a hosszabb rész levehető, de a lábon rögzített elem stabil marad, nem szükséges minden alkalommal fel / le tenni. Mérete: 32 cm. 30 mm-es kerek, valamint 25 mm-es szögletes lábra lehet rögzíteni.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.