Örömmel adunk hírt a HALDORÁDÓ horgászportál látogatóinak a Magyar Horgász legújabb számáról. Már az újságárusoknál a Magyar Horgász júniusi száma!
Ennek is eljött az ideje! Beneveztem életem első bojlis, nagyponty-fogó versenyére. Mivel szeretem a kihívásokat, egyből hazánk egyik legnívósabb, legnehezebb versenyén, az IWCC 2023 By Lake Tisza rendezvényen szerettem volna megmérettetni magamat és lelkes csapatomat. Az egyhetes, embert próbáló túrán nagyon sok új és hasznos tapasztalatra tettünk szert a vadvízi nagyponty-horgászatban, ráadásul az erős mezőnyben még szép eredményt is elértünk! Tarts velünk az újabb nagy kalandra hazánk egyik legnehezebb vadvizére, a Tisza-tóra!
Tél után nyár – nagyjából így tudnám jellemezni az idei tavaszunkat, amelyből az átmenet igencsak kimaradt, de végre tartósan melegedőre fordult az időjárás, a pontyok is végeztek a nászukkal a legtöbb vízen, így minden adott, hogy egy igazán jót horgászhassunk. Jönnek is a kérdések szép számmal, nézzünk ezekből néhány aktuálisat!
Ez a 90 fokos kar, más néven „pipa”, tökéletesen alkalmas olyan kiegészítőkhöz, amelyeket függőleges helyzetben kell elhelyezni, például bottartó fejhez, rakós bottartó hálóhoz, vagy akár top set tartóhoz. Ideális lehet hátsó bottartónak is. 25-ös, 30-as és 36-os kerek, illetve 20 és 25 mm-es szögletes lábra egyaránt használható, ugyanis a hozzá tartozó betét gyűrűkkel állítani lehet a befogadó lyuk méretét. Szabvány menetes, így bármilyen fejhez passzol. Praktikus segédeszköz versenyládákhoz, vagy horgászszékekhez.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Ez a 90 fokos kar, más néven „pipa”, tökéletesen alkalmas olyan kiegészítőkhöz, amelyeket függőleges helyzetben kell elhelyezni, például bottartó fejhez, rakós bottartó hálóhoz, vagy akár top set tartóhoz. Ideális lehet hátsó bottartónak is. 25-ös, 30-as és 36-os kerek, illetve 20 és 25 mm-es szögletes lábra egyaránt használható, ugyanis a hozzá tartozó betét gyűrűkkel állítani lehet a befogadó lyuk méretét. Szabvány menetes, így bármilyen fejhez passzol. Praktikus segédeszköz versenyládákhoz, vagy horgászszékekhez.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.