Ahogy teltek a hetek, egyre szebb fogásoknak örülhettem. Az időjárással is szerencsém volt, hisz a nagy viharok, jégesők elkerültek… idáig. Lelkesedésem ez sem szegte, a legkeményebb viharokban is a csatorna partján voltam, hisz egy cél lebegett a szemem előtt. Megfogni a „Big”-et.
A tavaly nyári szezon végén úgy köszöntem el, hogy jövőre visszatérek. Volt közel 1 évem átgondolni azt, hogy mit kellene másképp csinálnom annak érdekében, hogy sikeresebb szezont zárhassak e kis csatornán. Félreértés ne essék, nem vagyok telhetetlen. Örültem annak is, amit tavaly tudtam fogni, de úgy gondolom, a horgász természetes vágya, hogy évről évre jobb legyen…
Kétség sem fér hozzá, hogy a csatornán a halfogás évről évre egyre nehezebb, ennek okát úgy gondolom, mindenki sejti. Engem valahogy mégis vonz ez a fajta kihívás, szeretek kilépni a komfortzónámból. Számomra egy itt fogott halnak sokkal nagyobb értéke van, mintha azt bármely telepített tavon fognám. Rengeteget kell dolgozni egy-egy kapásért itt, ezért biztosra veszem, hogy a sok nehezítő körülmény a horgászok nagy részét eltántorítja ezektől a pecáktól, de most igyekszem nekik is kedvet csinálni hozzá…
Az angol Preston márka, párnázott fejjel ellátott hátsó bottartó karja versenyládára, vagy fotelre.
Gyorscsatlakozós rendszerének köszönhetően egy könnyed mozdulattal állítható a fej magassága és ugyanilyen könnyű az eltávolítása is.
Betét nélkül a 36-os (kerek) lábakon használható, de a 30-as (kerek), 25-ös (kerek) és 23-as (lekerekített kocka) szűkítők is megtalálhatók a csomagban!
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Az angol Preston márka, párnázott fejjel ellátott hátsó bottartó karja versenyládára, vagy fotelre.
Gyorscsatlakozós rendszerének köszönhetően egy könnyed mozdulattal állítható a fej magassága és ugyanilyen könnyű az eltávolítása is.
Betét nélkül a 36-os (kerek) lábakon használható, de a 30-as (kerek), 25-ös (kerek) és 23-as (lekerekített kocka) szűkítők is megtalálhatók a csomagban!
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.