A Haldorádó mindig is nagy figyelmet szentelt az utánpótlás-nevelésre és arra, hogy a gyerekek időben megtanulják tisztelni a természetet és a halakat. Ennek újabb mérföldköve volt a 2015-ben útjára indított Haldorádó Junior Feeder Kupa. Ez a remek versenysorozat immáron a kilencedik állomásához érkezett, hisz idén is megrendezésre kerül a kimondottan fiataloknak szánt megmérettetés. Öt éve már saját tavunk, az Ezüst-tó Horgászcentrum ad otthont a rendezvénynek, ami idén sem lesz másként, a dél-alföldi régió egyik legjobban halasított horgászvizén tehetik próbára magukat, akik eljönnek az IX. Haldorádó Junior Feeder Kupára!
Újabb részéhez érkezett a sorozat, a legutóbbi gyűjtemény óta pedig rengeteg kérdéssel fordultatok hozzám. Nem is lepődöm meg ezen, hiszen ahogy szép lassan nyárba fordul a természet, úgy kaptok egyre többen kedvet a horgászathoz, vízparti időtöltéshez. Ezúttal is igyekeztem a levelek közül egy változatos, aktuális egyveleget összeállítani, amely bárki számára hasznos infókat adhat, elsősorban a jelenlegi, már-már nyári időszak horgászataihoz. Tartsatok velem a mai írásban és tekintsétek meg őket!
A vízparti élet és alapvetően a horgászatok során nem sok minden tud néhány pillanat alatt megváltozni, egyvalami azonban biztosan, és ez talán a leglényegesebb: az ember hozzáállása. Lehet ez egy élmény, emlék, korábbi tapasztalat, aktuális hangulat és szinte bármilyen külső-belső körülmény hatása, de ha motiváltak vagyunk és hiszünk abban, amit csinálunk, az előbb-utóbb be fog érni, kézzel fogható eredményt fog hozni. Az elmúlt 1-2 év jelentős változásokat hozott az életemben, illetve a horgászataim kapcsán egyaránt. Új kihívásokra, új perspektívákra és kalandokra vágytam, így egyre nagyobb vonzalmat kezdtem érezni a ragadozó halak horgászata iránt (habár ez soha nem is volt tőlem idegen). Ennek néhány harcsás krónikáját már láthattátok korábban, viszont most egy egészen más jellegű témába, a szisztematikus pergető csukahorgászatba szeretnék betekintést nyújtani.
A Preston Offbox Pro Snap-lok Feeder kar hosszú egy igazán praktikus kiegészítő, mely egyedi fejlesztésésű rendszerének köszönhetően, rendkívül egyszerűvé és sokkal gyorsabbá teszti a különféle kiegészítők csatlakoztatását a versenyládához, vagy épp a lábrácshoz. Teleszkópos kialakításának, illetve gyorszárainak köszönhetően gyerekjáték a felhelyezése, illetve a megfelelő méret bekalibrálása. Az új Offbox 36 kiegészítők minden ládához kompatibilisek, így természetesen ehhez a termékhez is járnak tartozék szűkítő/átalakító betétek. Ezekkel tökéletesen használható 25 mm, 30 mm, 32 mm kerek, illetve 23 mm-es négyzet profilú lábakhoz.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A Preston Offbox Pro Snap-lok Feeder kar hosszú egy igazán praktikus kiegészítő, mely egyedi fejlesztésésű rendszerének köszönhetően, rendkívül egyszerűvé és sokkal gyorsabbá teszti a különféle kiegészítők csatlakoztatását a versenyládához, vagy épp a lábrácshoz. Teleszkópos kialakításának, illetve gyorszárainak köszönhetően gyerekjáték a felhelyezése, illetve a megfelelő méret bekalibrálása. Az új Offbox 36 kiegészítők minden ládához kompatibilisek, így természetesen ehhez a termékhez is járnak tartozék szűkítő/átalakító betétek. Ezekkel tökéletesen használható 25 mm, 30 mm, 32 mm kerek, illetve 23 mm-es négyzet profilú lábakhoz.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.