A mai horgászaton egy számomra új vízterületre látogattam el. Akik autóval járnak le a Balatonra, azoknak biztosan ismerős az a bizonyos völgyhíd, ahonnan utazás közben először láthatunk rá szinte az egész magyar tengerre. Ma ez alatt a hatalmas híd alatt vettem üldözőbe a halakat, a kőröshegyi horgásztavon.
Napjainkban egyre népszerűbbek az okostelefonról üzemeltethető vezeték nélküli halradarok, amelyekben egy új fejezetet nyitott a Deeper márka, radarjai a legszélesebb körben használható típusok, emellett nagyon megbízhatóak is. Egy apró hátrányuk viszont van, ez pedig a termék hatótávolsága, ami a gyakorlatban legtöbbször maximum 50 méter. Ebben az írásban egy olyan kiegészítőt mutatok be, melynek segítségével nagymértékben növelhetjük a hatótávolságot, így akár etetőhajón is kihasználhatjuk e szonár előnyeit.
A Haldorádó mindig is nagy figyelmet szentelt az utánpótlás-nevelésre és arra, hogy a gyerekek időben megtanulják tisztelni a természetet és a halakat. Ennek újabb mérföldköve volt a 2015-ben útjára indított Haldorádó Junior Feeder Kupa. Ez a remek versenysorozat immáron a kilencedik állomásához érkezett, hisz idén is megrendezésre kerül a kimondottan fiataloknak szánt megmérettetés. Öt éve már saját tavunk, az Ezüst-tó Horgászcentrum ad otthont a rendezvénynek, ami idén sem lesz másként, a dél-alföldi régió egyik legjobban halasított horgászvizén tehetik próbára magukat, akik eljönnek az IX. Haldorádó Junior Feeder Kupára!
A Nash Armourlink előkezsinórja a leggyorsabban süllyedő előkezsinór, mely a legnagyobb lágysággal rendelkezik. Extra kopásállóságával még a legkeményebb terepen is magabiztosságot nyújt. Speciális álcázó színeivel mindig rejtve marad a halak elől. A zsinór kapott egy nagyon egyedi és különleges bevonatot is. Ennek a bevonatnak köszönhetően nem gubancolódik, kellően merev, és a kopásállóságát is javítja. Viszont, ha túl merevnek találjuk így, akkor egyszerűen párszor húzzuk meg a zsinór felületét az ujjaink között, és így dörzsölve egyre lágyabbá válik.
Főbb tulajdonságok:
20 méteres kiszerelés
- 15, 20, 25 és 35 lb-ás változat
- Páratlan kopásállóság
- Szupergyors süllyedés
- Hajlékony lágyság
- Speciális bevonat
- Praktikus védőcsomagolás
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A Nash Armourlink előkezsinórja a leggyorsabban süllyedő előkezsinór, mely a legnagyobb lágysággal rendelkezik. Extra kopásállóságával még a legkeményebb terepen is magabiztosságot nyújt. Speciális álcázó színeivel mindig rejtve marad a halak elől. A zsinór kapott egy nagyon egyedi és különleges bevonatot is. Ennek a bevonatnak köszönhetően nem gubancolódik, kellően merev, és a kopásállóságát is javítja. Viszont, ha túl merevnek találjuk így, akkor egyszerűen párszor húzzuk meg a zsinór felületét az ujjaink között, és így dörzsölve egyre lágyabbá válik.
Főbb tulajdonságok:
20 méteres kiszerelés
- 15, 20, 25 és 35 lb-ás változat
- Páratlan kopásállóság
- Szupergyors süllyedés
- Hajlékony lágyság
- Speciális bevonat
- Praktikus védőcsomagolás
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.