Mai írásunk két főszereplője nem véletlenül került oly gyorsan a figyelem középpontjába. Az új zsinórok tudása és extrém képességei sokkal jobbak lettek, így a kereslet, az igény is megnövekedett a Carp Expert kéttónusú és 3D-s monofil zsinórjaira. Megjelenésében és képességeiben is egészen mások, mint elődeik, s nem túlzás kijelenteni, hogy a márka történetének legprofibb, legmodernebb horgászzsinórjait tarthatjuk e pillanattól a kezünkben.
Ebben a kisfilmben lépésről lépésre haladva mutatom be azt a végszereléket, amelyet a dunai nagyponty-horgászataim során rendkívül eredményesen használtam.
Mióta megjelent a spiccbotos busahorgászatról szóló filmem és írásom, többen is jeleztétek, hogy jó lenne ezt a fajta horgászatot amur- és pontyhorgászat során is bemutatni. Természetesen engem nem kell sokat győzködni, ha egy számomra új és izgalmas módszerről van szó, így a megfelelő hely felderítése után már be is terveztük a forgatást. Tisztában vagyok vele, hogy ez a távolról jött technika megosztja a hazai pecásokat, de az aggályokat ezzel az írással és filmmel szeretném most kicsit szétoszlatni.
Íme, az új Nevis Powercat Braid széria! Ez az új fejlesztésű, speciális szövési technológiával készült fonott zsinór egy kiváló minőségű, ám elérhető árkategóriájú alternatívája lehet bármelyik harcsahorgásznak. Kivételes erő és a tartósság jellemzi a terméket, bármilyen terep nehézségeit képes tolerálni, s velük akár a legnagyobb harcsamatuzsálemek is megfoghatók, leküzdhetők. A vékony szálak összesodrása egy kivételesen erős, kopásálló és jó csomótűrő fonott zsinórt eredményez. A speciális fonó technológia egy szövési folyamat, aminek köszönhetően a fonat különösen sima és egységes átmérőjű lesz a teljes hosszban. Az alacsony súrlódási mutatók miatt akár nagy távolságba is képesek lehetünk pontosan horgászni. Kiváló a zsinór átmérő-szakítószilárdság aránya. Gazdaságos, 600 méteres tekercsekben kapható.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Íme, az új Nevis Powercat Braid széria! Ez az új fejlesztésű, speciális szövési technológiával készült fonott zsinór egy kiváló minőségű, ám elérhető árkategóriájú alternatívája lehet bármelyik harcsahorgásznak. Kivételes erő és a tartósság jellemzi a terméket, bármilyen terep nehézségeit képes tolerálni, s velük akár a legnagyobb harcsamatuzsálemek is megfoghatók, leküzdhetők. A vékony szálak összesodrása egy kivételesen erős, kopásálló és jó csomótűrő fonott zsinórt eredményez. A speciális fonó technológia egy szövési folyamat, aminek köszönhetően a fonat különösen sima és egységes átmérőjű lesz a teljes hosszban. Az alacsony súrlódási mutatók miatt akár nagy távolságba is képesek lehetünk pontosan horgászni. Kiváló a zsinór átmérő-szakítószilárdság aránya. Gazdaságos, 600 méteres tekercsekben kapható.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.