A Bledi-tó Szlovénia legnépszerűbb turistalátványossága. Aki egyszer eljut ide, azonnal megérti, miért özönlenek erre a helyre a turisták a világ minden pontjáról. Havas hegycsúcsok, kristálytiszta víz, ódon vár, aprócska sziget fogadja az ide érkezőket, azonban a pontyhorgászok számára is egy igazi bakancslistás helyszín. Csodálatos, egyedi pontyokat rejt ez a különleges tó, melyekért megéri minden befektetett energia.
Ezúttal Szlovákia leghosszabb folyóján vettem üldözőbe a dévér komákat. A Vág folyó mintegy 403 km-en vonul át Szlovákián. Erős sodrású folyó, így nehezebb a meghorgászása is. Vadregényes környezet, nádfalak, nádszigetek is színesítik ezt a gyönyörű vízterületet. A medret többnyire kavicsok és sziklák borítják. A gyors áramlás általában nagy mennyiségű, nagyméretű uszadék fákat hoz magával, így a horgászat is elég nehézkessé válhat. A folyó ugyanakkor sok természetes táplálékot is biztosít a halak számára. Termetes kagylókat és a tiszta víznek köszönhetően apró rákokat is szemügyre vehetünk a víz feltérképezése során.
Van az úgy, hogy egy nagy reményekkel várt, tudatosan tervezett és felépített horgászat végül egészen más eredménnyel zárul, mint ahogy azt a horgász szerette volna. Minél több év telik el az életemből a vízpartokat járva, annál kevésbé lepődöm meg az ilyesmin, de így sem tudok egykönnyen beletörődni. Alapvetően szeretek úgy tekinteni az ilyen alkalomra is, hogy legalább tapasztalatokat gyűjtöttem… Hát, igen, győzni vagy tanulni – nagy igazság ez! Ideális esetben ez a kettő együtt járhat, most azonban csak az utóbbi jutott. Az eredmények tükrében eleinte nem akartam leírni e horgászat beszámolóját, viszont végül úgy döntöttem, mégis megteszem, már csak azért is, mert az a bizonyos siker is mindig nézőpont kérdése!
A Shimano Kairiki olyan első osztályú japán körszövött fonott zsinór, melyet 8 önálló szálból fonnak. A Shimano Kairiki zsinór keresztmetszete a legkerekebb versenytársai közül. A speciális felületkezelésnek köszönhetően nagyon csendesen siklik át a gyűrűkön és igen jól köthető és csomótűrő. Amikor valaki kézbe veszi a zsinórt, hogy feltekerje az orsója dobjára, először az fog feltűnni neki, hogy hihetetlenül selymes, sima felületű. Mintha egy selyemzsinór lenne a kezében. A következő meglepetés akkor lesz, amikor az első dobás közben repül egyre távolabb és távolabb a műcsali, mivel a tökéletesen körszövött, sima zsinór akadálytalanul pereg le a dobról.
Végül – és talán ami az egyik legfontosabb tulajdonsága ennek a zsinórnak – miközben tekerjük visszafele a műcsalinkat, legyen az jig, vagy épp wobbler, az fog feltűnni, hogy nagyságrendileg halkabb hangot hallunk a botunk gyűrűin áthaladó zsinórtól, mint amit korábban megszoktunk a merev fonottaktól. Ez különösen fontos, mivel azt a hangot a fonottunk nem csak felénk közvetíti, hanem a víz alá is lejut a zsinóron át, ami nem biztos, hogy jót tesz a ragadozók kergetése közben, amikor az egyébként is finnyásan támad rá jig horgunkra, műcsalinkra.
Szakítószilárdságát a japán sztenderd szerint mérik. Huzamos idejű használat után is megőrzi eredeti átmérőjét. Olyan speciális tekercsen található a zsinór, melynek segítségével megfeszítve tudja felcsévélni az orsóra a zsinórt anélkül, hogy ehhez bármilyen további segédeszközre lenne szüksége.
Tulajdonságok:
- Kiváló Shimano minőség
- Tartós kivitel
- Jól köthető
- Körszövött fonott zsinór, melyet 8 önálló szálból fonnak
- Japán termék
- Pergető horgászathoz ajánlott
- Megfizethető ár
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.