Ahogy teltek a hetek, egyre szebb fogásoknak örülhettem. Az időjárással is szerencsém volt, hisz a nagy viharok, jégesők elkerültek… idáig. Lelkesedésem ez sem szegte, a legkeményebb viharokban is a csatorna partján voltam, hisz egy cél lebegett a szemem előtt. Megfogni a „Big”-et.
A tavaly nyári szezon végén úgy köszöntem el, hogy jövőre visszatérek. Volt közel 1 évem átgondolni azt, hogy mit kellene másképp csinálnom annak érdekében, hogy sikeresebb szezont zárhassak e kis csatornán. Félreértés ne essék, nem vagyok telhetetlen. Örültem annak is, amit tavaly tudtam fogni, de úgy gondolom, a horgász természetes vágya, hogy évről évre jobb legyen…
Kétség sem fér hozzá, hogy a csatornán a halfogás évről évre egyre nehezebb, ennek okát úgy gondolom, mindenki sejti. Engem valahogy mégis vonz ez a fajta kihívás, szeretek kilépni a komfortzónámból. Számomra egy itt fogott halnak sokkal nagyobb értéke van, mintha azt bármely telepített tavon fognám. Rengeteget kell dolgozni egy-egy kapásért itt, ezért biztosra veszem, hogy a sok nehezítő körülmény a horgászok nagy részét eltántorítja ezektől a pecáktól, de most igyekszem nekik is kedvet csinálni hozzá…
Hihetetlen erőssége, megbízhatósága és minősége miatt az egyik legnépszerűbb monofil zsinór Észak-Amerikában. A Berkley Trilene zsinór édes és sósvízi körülmények között is megállja a helyét.
A hirtelen, nagy erővel jelentkező kapások elnyelésére a zsinór tökéletesen alkalmas. Kifejezetten nagy halak fárasztásához ajánlott, ezek heves kirohanásait, vízből való kiugrásait is remekül viseli. Kiemelkedően jó ár-érték aránya miatt verhetetlen a nagy tekercs.
Hazánkban a bojlis és a feeder horgászok kedvelt monofil zsinórja, de a klasszikus fenekező horgászatban is kiemelkedően népszerű termékről van szó. Kopásállósága és megbízhatósága már-már legendás.
Tulajdonságok:
- Átmérő: 0,559 mm
- Kiszerelés: 600 méter
- Szakítószilárdság: 20 kg
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Hihetetlen erőssége, megbízhatósága és minősége miatt az egyik legnépszerűbb monofil zsinór Észak-Amerikában. A Berkley Trilene zsinór édes és sósvízi körülmények között is megállja a helyét.
A hirtelen, nagy erővel jelentkező kapások elnyelésére a zsinór tökéletesen alkalmas. Kifejezetten nagy halak fárasztásához ajánlott, ezek heves kirohanásait, vízből való kiugrásait is remekül viseli. Kiemelkedően jó ár-érték aránya miatt verhetetlen a nagy tekercs.
Hazánkban a bojlis és a feeder horgászok kedvelt monofil zsinórja, de a klasszikus fenekező horgászatban is kiemelkedően népszerű termékről van szó. Kopásállósága és megbízhatósága már-már legendás.
Tulajdonságok:
- Átmérő: 0,559 mm
- Kiszerelés: 600 méter
- Szakítószilárdság: 20 kg
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.