Mai írásunk két főszereplője nem véletlenül került oly gyorsan a figyelem középpontjába. Az új zsinórok tudása és extrém képességei sokkal jobbak lettek, így a kereslet, az igény is megnövekedett a Carp Expert kéttónusú és 3D-s monofil zsinórjaira. Megjelenésében és képességeiben is egészen mások, mint elődeik, s nem túlzás kijelenteni, hogy a márka történetének legprofibb, legmodernebb horgászzsinórjait tarthatjuk e pillanattól a kezünkben.
Ebben a kisfilmben lépésről lépésre haladva mutatom be azt a végszereléket, amelyet a dunai nagyponty-horgászataim során rendkívül eredményesen használtam.
Mióta megjelent a spiccbotos busahorgászatról szóló filmem és írásom, többen is jeleztétek, hogy jó lenne ezt a fajta horgászatot amur- és pontyhorgászat során is bemutatni. Természetesen engem nem kell sokat győzködni, ha egy számomra új és izgalmas módszerről van szó, így a megfelelő hely felderítése után már be is terveztük a forgatást. Tisztában vagyok vele, hogy ez a távolról jött technika megosztja a hazai pecásokat, de az aggályokat ezzel az írással és filmmel szeretném most kicsit szétoszlatni.
Az új és innovatív gyártási technológiák felfedezése olyan dolog, amiben mindig is jók voltak a Prologicnál – és pontosan ez történt az XD Distance mono esetében is. A kétrétegű kopolimerből készült monofil hihetetlen csomótűréssel és kopásállósággal büszkélkedhet a nagyon alacsony memória mellett.
Ez a kombináció rendkívül lágy és finom monofilt eredményez, amely fantasztikus dobási teljesítményt nyújt. Ideális a nagy távolságra történő horgászatokhoz.
Tulajdonságok:
- Kétrétegű kopolimer konstrukció
- Nagy csomótűrő képesség
- Rendkívül alacsony memória
- Mérsékelt nyúlás
- Kopásálló
- Mérsékelt süllyedési sebesség
- Hi-Viz színben
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Az új és innovatív gyártási technológiák felfedezése olyan dolog, amiben mindig is jók voltak a Prologicnál – és pontosan ez történt az XD Distance mono esetében is. A kétrétegű kopolimerből készült monofil hihetetlen csomótűréssel és kopásállósággal büszkélkedhet a nagyon alacsony memória mellett.
Ez a kombináció rendkívül lágy és finom monofilt eredményez, amely fantasztikus dobási teljesítményt nyújt. Ideális a nagy távolságra történő horgászatokhoz.
Tulajdonságok:
- Kétrétegű kopolimer konstrukció
- Nagy csomótűrő képesség
- Rendkívül alacsony memória
- Mérsékelt nyúlás
- Kopásálló
- Mérsékelt süllyedési sebesség
- Hi-Viz színben
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.