A Balatoni Horgász Konferenciára a korábbi évekhez hasonlóan idén is a Balaton körül érintett horgász egyesületek és megyei horgász szövetségek elnökeit, továbbá a MOHOSZ és más szakmai partnerek képviselőit, valamint a regionális és szaksajtó munkatársait hívták meg. A közel 100 fős hallgatóság előtt több fontos és aktuális téma is napirendre került, ebből minket, horgászokat elsősorban a 2024. évi engedélyárak érintenek közvetlenül, ami véleményem szerint meglehetősen kedvezően alakul. Ezenfelül sok érdekes információt is megosztottak velünk, horgászokkal, ami jól mutatja, hogy valóban jó kezekben van a mi Balatonunk.
A tavaly nyári szezon végén úgy köszöntem el, hogy jövőre visszatérek. Volt közel 1 évem átgondolni azt, hogy mit kellene másképp csinálnom annak érdekében, hogy sikeresebb szezont zárhassak e kis csatornán. Félreértés ne essék, nem vagyok telhetetlen. Örültem annak is, amit tavaly tudtam fogni, de úgy gondolom, a horgász természetes vágya, hogy évről évre jobb legyen…
A TORNADO Feeder botcsalád a legszélesebb körű felhasználhatóságot és kínálatot biztosítja a By Döme TEAM FEEDER botok között. A jelenkori feederhorgászat már rendkívül szerteágazó, így lehetetlen egyetlen bottal minden vízterületen helytállni, illetve minden módszert megfelelően kivitelezni. Nos, ebben a szortimentben garantáltan minden körülményhez, valamint technikához megtalálható a megfelelő pálca, legyen szó partközeli finom ponty- vagy keszeghorgászatról, csónakos feederezésről, methodozásról, távdobásról, valamint akár kapitális pontyok, amurok fárasztásáról, vagy épp folyóvizek kőkemény terepeinek a horgászatáról.
A Speedmaster felvastagodó dobóelőkét a nagy távolságban történő, dobós horgászatokhoz fejlesztették ki. Különlegessége, hogy jól látható, narancssárga színe a vastag végén teljesen átvált színtelenné, így a halak számára nem zavaró!
Termékinfó:
- nagy kopásállóság
- jó csomótűrés
- jól látható szín
- szuper sima felület biztosítja a precíz távdobásokat
- kiszerelés: 10 db / tekercs
- 1 szál 15 méter hosszúságú
- Made in Japan
- 0,23-0,57 mm-es változat a vékony főzsinóros feederezéshez javasolt
- 0,26-0,57 mm-es változat a közepes vastagságú főzsinóros feederezéshez vagy a vékonyabb főzsinóros bojlizáshoz javasolt
- 0,33-0,57 mm-es változat a vastagabb főzsinóros bojlizáshoz javasolt
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A Speedmaster felvastagodó dobóelőkét a nagy távolságban történő, dobós horgászatokhoz fejlesztették ki. Különlegessége, hogy jól látható, narancssárga színe a vastag végén teljesen átvált színtelenné, így a halak számára nem zavaró!
Termékinfó:
- nagy kopásállóság
- jó csomótűrés
- jól látható szín
- szuper sima felület biztosítja a precíz távdobásokat
- kiszerelés: 10 db / tekercs
- 1 szál 15 méter hosszúságú
- Made in Japan
- 0,23-0,57 mm-es változat a vékony főzsinóros feederezéshez javasolt
- 0,26-0,57 mm-es változat a közepes vastagságú főzsinóros feederezéshez vagy a vékonyabb főzsinóros bojlizáshoz javasolt
- 0,33-0,57 mm-es változat a vastagabb főzsinóros bojlizáshoz javasolt
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.