A horgászathoz sosincs hideg, csupán rosszul felöltözött horgász van! Tudjuk, hogy sokaknak dilemmát okoz a téli ruházat kiválasztása, így ebben az írásban próbálunk meg segítséget nyújtani úgy, hogy a kínálatunkban megtalálható legjobb öltözékeket mutatjuk be. Ezekben garantáltan nem lehet fázni a kemény mínuszokban sem, és viseletük sem lesz megterhelő, esetleg kényelmetlen. A megfelelő méret kiválasztása után indulhat is a téli horgászatok szervezése, hiszen a hideg többé nem akadály!
A Balatoni Horgász Konferenciára a korábbi évekhez hasonlóan idén is a Balaton körül érintett horgász egyesületek és megyei horgász szövetségek elnökeit, továbbá a MOHOSZ és más szakmai partnerek képviselőit, valamint a regionális és szaksajtó munkatársait hívták meg. A közel 100 fős hallgatóság előtt több fontos és aktuális téma is napirendre került, ebből minket, horgászokat elsősorban a 2024. évi engedélyárak érintenek közvetlenül, ami véleményem szerint meglehetősen kedvezően alakul. Ezenfelül sok érdekes információt is megosztottak velünk, horgászokkal, ami jól mutatja, hogy valóban jó kezekben van a mi Balatonunk.
A tavaly nyári szezon végén úgy köszöntem el, hogy jövőre visszatérek. Volt közel 1 évem átgondolni azt, hogy mit kellene másképp csinálnom annak érdekében, hogy sikeresebb szezont zárhassak e kis csatornán. Félreértés ne essék, nem vagyok telhetetlen. Örültem annak is, amit tavaly tudtam fogni, de úgy gondolom, a horgász természetes vágya, hogy évről évre jobb legyen…
A T-Force XPS Taper Leader vékonyodó dobóelőkék jelentik a legjobb választás a könnyű és hatékony távdobáshoz. Az XPS Taper Leader-nél alkalmazott kopolimerek lágyabb változatát használták, áttetsző színének köszönhetően a vízben csaknem láthatatlanná teszi ezt a vékonyodó zsinórt a leader zsinórokra jellemző tökéletes süllyedő képesség és kopásállóság mellett. A kúpos forma lehetővé teszi a tökéletes és kisméretű csomók készítését, amelyek nem okoznak problémát az extrém távoli dobásoknál sem.
Nagy átmérőjű spulnira tekerve kaphatók, amely 10 db, egyenként 15 m hosszú, kúpos szakaszt tartalmaz. Alacsony nyúlású, könnyen köthető. Átmérője: 0,20-0,50 mm
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A T-Force XPS Taper Leader vékonyodó dobóelőkék jelentik a legjobb választás a könnyű és hatékony távdobáshoz. Az XPS Taper Leader-nél alkalmazott kopolimerek lágyabb változatát használták, áttetsző színének köszönhetően a vízben csaknem láthatatlanná teszi ezt a vékonyodó zsinórt a leader zsinórokra jellemző tökéletes süllyedő képesség és kopásállóság mellett. A kúpos forma lehetővé teszi a tökéletes és kisméretű csomók készítését, amelyek nem okoznak problémát az extrém távoli dobásoknál sem.
Nagy átmérőjű spulnira tekerve kaphatók, amely 10 db, egyenként 15 m hosszú, kúpos szakaszt tartalmaz. Alacsony nyúlású, könnyen köthető. Átmérője: 0,20-0,50 mm
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.