A vízparti élet és alapvetően a horgászatok során nem sok minden tud néhány pillanat alatt megváltozni, egyvalami azonban biztosan, és ez talán a leglényegesebb: az ember hozzáállása. Lehet ez egy élmény, emlék, korábbi tapasztalat, aktuális hangulat és szinte bármilyen külső-belső körülmény hatása, de ha motiváltak vagyunk és hiszünk abban, amit csinálunk, az előbb-utóbb be fog érni, kézzel fogható eredményt fog hozni. Az elmúlt 1-2 év jelentős változásokat hozott az életemben, illetve a horgászataim kapcsán egyaránt. Új kihívásokra, új perspektívákra és kalandokra vágytam, így egyre nagyobb vonzalmat kezdtem érezni a ragadozó halak horgászata iránt (habár ez soha nem is volt tőlem idegen). Ennek néhány harcsás krónikáját már láthattátok korábban, viszont most egy egészen más jellegű témába, a szisztematikus pergető csukahorgászatba szeretnék betekintést nyújtani.
Erdélyi Tamás csapattársam már egy részletes és hasznos videóban tökéletesen bemutatta a D-rig elkészítését. Ez az előketípus nem tartozik a könnyen elkészíthető rigek közé, viszont van egy egyszerűsített és hasonlóan eredményes típusa. Ezt fogom most részletesen bemutatni!
Táborozni jó dolog, azonban korántsem mindig könnyű! Ebben az írásban olyan alap felszereléseket és kiegészítőket válogattunk össze, melyek bárki számára komfortosabbá tehetik a vízparti időtöltést. Lássuk ezeket!
A Mojo egy nagytávolságú pontyozó horgászatra kifejlesztett modern monofil főzsinór. Nyúlóképessége csaknem a fele a szokványos monofil zsinórokénak, ezért kiválóan alkalmazható nagy távolságra, történő horgászatra. Rendkívüli szakítószilárdság és kopásállóság jellemzi, ami előnyös az akadós terepeken. Ráadásul szakítószilárdságából csomózva sem veszít sokat. A barnás-bordós színű zsinór UV-bevonatot kapott, ami azért lényeges, mert a pontyozó horgászatok alkalmával sokszor napokig a vízben van a zsinór, így a napsugárzás hamar elöregíti és károsíthatja, de ez a bevonat megvédi a zsinórt. Biztosítja, hogy hosszú ideig problémamentesen tudjuk használni.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A Mojo egy nagytávolságú pontyozó horgászatra kifejlesztett modern monofil főzsinór. Nyúlóképessége csaknem a fele a szokványos monofil zsinórokénak, ezért kiválóan alkalmazható nagy távolságra, történő horgászatra. Rendkívüli szakítószilárdság és kopásállóság jellemzi, ami előnyös az akadós terepeken. Ráadásul szakítószilárdságából csomózva sem veszít sokat. A barnás-bordós színű zsinór UV-bevonatot kapott, ami azért lényeges, mert a pontyozó horgászatok alkalmával sokszor napokig a vízben van a zsinór, így a napsugárzás hamar elöregíti és károsíthatja, de ez a bevonat megvédi a zsinórt. Biztosítja, hogy hosszú ideig problémamentesen tudjuk használni.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.