Egy olyan előkét szeretnék bemutatni, mely gyorsan nagy kedvencem lett. Elsősorban behúzós horgászatok során alkalmazom, de dobós módszernél is hatékony. A legtöbb nagy halamat ez a rig adta, lássuk, melyik is ez, és hogyan készítem!
A folyamatos fejlesztő munka és a modern, dinamikusan fejlődő gyártástechnológia újabb és újabb határokat nyit, mi pedig igyekszünk a lehető legjobban kiaknázni az ebben rejlő lehetőségeket, természetesen szem előtt tartva a vásárlói igényeket, illetve a korszerű trendeket. A folyamat eredményeként büszkén mutatjuk be a By Döme TEAM FEEDER paletta legújabb bottartó fej kollekcióját!
A téli fagyos túrák után jólesett már egy kicsit felmelegedni és egy olyan országban horgászni, ahol télen is pezseg az élet, ahol felrobban a víz, ha megakasztasz egy nagytestű halat. Annyira vágytam már erre az érzésre, annyira szerettem volna megküzdeni egy izmos, kapitális hallal!
Népszerű monofil zsinórjaink immár harcsás méretekben is elérhetők. A céltudatos harcsahorgászok új generációjához igazodó zsinórcsaládunk, alacsony nyúlással rendelkezik, és a legmodernebb gyártástechnológiával készült, amely végeredményeként egy igazán strapabíró, magas szakítószilárdsági értékkel rendelkező, jól süllyedő zsinórt kaptunk. Kiemelt figyelmet szenteltünk az élénk színeknek, amelyek az éjszakai horgászatok során jelenthetnek nagy segítséget. A hosszú élettartamért pedig a kopás- és UV-álló bevonat felel.
A harcsahorgászok mellett ajánljuk ezt a zsinórcsaládot azoknak a pontyhorgászoknak, akik extrém körülmények közt próbálkoznak, és kompromisszummentes főzsinórt keresnek, amely ellenáll mindennek!
Mindkét színváltozat elérhető a harcsahorgászok által leggyakrabban használt méretekben: 0,60 – 0,70 – 0,80 – 1,00 mm.
A Predator Catfish Line Mono zsinórcsaládunk elérhető Yellow (sárga) és Crystal (víztiszta) színekben.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Népszerű monofil zsinórjaink immár harcsás méretekben is elérhetők. A céltudatos harcsahorgászok új generációjához igazodó zsinórcsaládunk, alacsony nyúlással rendelkezik, és a legmodernebb gyártástechnológiával készült, amely végeredményeként egy igazán strapabíró, magas szakítószilárdsági értékkel rendelkező, jól süllyedő zsinórt kaptunk. Kiemelt figyelmet szenteltünk az élénk színeknek, amelyek az éjszakai horgászatok során jelenthetnek nagy segítséget. A hosszú élettartamért pedig a kopás- és UV-álló bevonat felel.
A harcsahorgászok mellett ajánljuk ezt a zsinórcsaládot azoknak a pontyhorgászoknak, akik extrém körülmények közt próbálkoznak, és kompromisszummentes főzsinórt keresnek, amely ellenáll mindennek!
Mindkét színváltozat elérhető a harcsahorgászok által leggyakrabban használt méretekben: 0,60 – 0,70 – 0,80 – 1,00 mm.
A Predator Catfish Line Mono zsinórcsaládunk elérhető Yellow (sárga) és Crystal (víztiszta) színekben.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.