Egy igazán agyalós horgászaton vagyunk túl, ma a halak roppant finnyásak voltak. A reggel fél 7-es érkezést követően bevittük a felszerelést az én személyes kedvenc helyemre, a 43-as állásra, majd egy kisebb alapozó etetést végeztem. Ez fél csomag 3X Mag mixből, fél csomag Big Feed C6 Kiwi Pelletből és két marék 15 mm-es halibut pelletből állt, melyet megöntöztem egy kevés Kiwis SpéciAdditive-vel. Az aktív horgászat 8 órakor kezdődött meg, az alap koncepcióm az volt, hogy az egyik botom kosarába egy csomag N-Butyric + Ananász Tornado Method Mix és fél csomag Mangós Tornado Micro Pellet keveréke kerül, ebben kisebb csalikat, a Tornado Wafter változatait, a BlendeX Hydro változatait és SpéciCorn verziókat fogok csalitüskén felkínálni. A másik botom, a 430LC Master Carp lesz a nagyágyú, erre a botra nagyobb, 50 g-os Method Flat Feeder kosár kerül, ebben pedig a Tintahal-Áfonyás Monster Pellet Box-ot fogom felkínálni, nagyméretű csalikkal. Az első hal erre is érkezett, szép húzós kapással, de átlag méretű, kb. 2 kg-os pontyocska vette fel a Tintahal-Áfonyás Magnum + Vörös Lazac Pop Up kombinációját. Mindenesetre örültem neki, hogy viszonylag korán, egy óra horgászat után már kapásnak ránthattam be. Ezután nagyon hosszú időszak jött, amikor mindenféle csalit próbáltam, de hiába. A gyönyörű napsütés, szélcsendes idő nekünk horgászoknak nagyon tetszett, a halaknak már kevésbé. Délután 5 órakor újabb tekerős kapás a bojlison, ezúttal egy kereken 5 kg-os tükrösnek tetszett meg a Monster termékcsalád. Mivel a mindkét kapás a nagy méretű csalira jött, ezért felhagytam a másik boton való kisebb falatokkal, és ennek a botnak kosarába is a Monster Pellet Boxot töltöttem, csalinak pedig egy szem Red Halibut Pellet - Fekete Tintahal és egy szem Quatro Fluo Pop Up Ananászos 14 mm-es bojlit fűztem hajszálelőkére. Fél óra elteltével ez talált gazdára, egy kicsit nőtt a méret is, a harmadik jelentkező 5,30 kg-ot nyomott. Ugyanezt a csalit dobtam vissza. Húsz perc után pedig végre megérkezett az újabb kapás, melynek berántva azonnal megindult a gőzmozdony. Éreztem, hogy a nap hala van horgon, majd a partnál megpillantva a régi ismerőst, a tó ikonikus, ferde gerincű nyurgáját, Púpost nagyon nagy öröm töltött el. 3 éve találkoztam vele utoljára, érdekes, hogy ez idő alatt mindössze 30 dkg-mal gyarapodott, akkor 8,55 kg, most 8,85 kg-ot nyomott.