Mai írásunk két főszereplője nem véletlenül került oly gyorsan a figyelem középpontjába. Az új zsinórok tudása és extrém képességei sokkal jobbak lettek, így a kereslet, az igény is megnövekedett a Carp Expert kéttónusú és 3D-s monofil zsinórjaira. Megjelenésében és képességeiben is egészen mások, mint elődeik, s nem túlzás kijelenteni, hogy a márka történetének legprofibb, legmodernebb horgászzsinórjait tarthatjuk e pillanattól a kezünkben.
Ebben a kisfilmben lépésről lépésre haladva mutatom be azt a végszereléket, amelyet a dunai nagyponty-horgászataim során rendkívül eredményesen használtam.
Mióta megjelent a spiccbotos busahorgászatról szóló filmem és írásom, többen is jeleztétek, hogy jó lenne ezt a fajta horgászatot amur- és pontyhorgászat során is bemutatni. Természetesen engem nem kell sokat győzködni, ha egy számomra új és izgalmas módszerről van szó, így a megfelelő hely felderítése után már be is terveztük a forgatást. Tisztában vagyok vele, hogy ez a távolról jött technika megosztja a hazai pecásokat, de az aggályokat ezzel az írással és filmmel szeretném most kicsit szétoszlatni.
A tágas és praktikus kivitelezés terén a legjobbat nyújtó Fulcrum Session sátor úgy lett kialakítva, hogy egy kényelmes menedéket biztosítson a horgászathoz. A sátor hihetetlenül stabil és könnyen felállítható, részben a túlméretezett és rendkívül robusztus 20 mm átmérőjű, könnyű alumínium, hárombordás keretes felépítésnek köszönhetően. A legnagyobb, leghevesebb esőzésben sem ázik át, köszönhetően a tartós 210 dupla bevonatú szövetnek, mely 10000 mm vízoszlop nyomásnak is ellenáll. Ezt az elemekkel szembeni védelmet Pro-Tect nagy teherbírású talajponyvánk támasztja alá, amely 10 cm-rel emelkedik a talajszint felé és könnyen be- és kicipzárazható. A kényelem megőrzése elengedhetetlen ahhoz, hogy a lehető legtöbbet hozza ki a horgászatból, ezért ezt a sátrat is Pro-Vent, 360 fokos szellőztető rendszerrel lett ellátva, amely kiváló légcserét biztosít a páralecsapódás megelőzéséhez. A belső alvórészt szintén a kényelmet szem előtt tartva tervezték, a teljesen zárt szúnyoghálós bejáratnak köszönhetően, amely lehetővé teszi a teljes lezárást, hogy a bosszantó rovarok ne juthassanak be. Teljes külső ponyvával szállítjuk.
In Cart 0
The discount is only available for shipping addresses in Hungary. The discount rate varies by courier service.
A tágas és praktikus kivitelezés terén a legjobbat nyújtó Fulcrum Session sátor úgy lett kialakítva, hogy egy kényelmes menedéket biztosítson a horgászathoz. A sátor hihetetlenül stabil és könnyen felállítható, részben a túlméretezett és rendkívül robusztus 20 mm átmérőjű, könnyű alumínium, hárombordás keretes felépítésnek köszönhetően. A legnagyobb, leghevesebb esőzésben sem ázik át, köszönhetően a tartós 210 dupla bevonatú szövetnek, mely 10000 mm vízoszlop nyomásnak is ellenáll. Ezt az elemekkel szembeni védelmet Pro-Tect nagy teherbírású talajponyvánk támasztja alá, amely 10 cm-rel emelkedik a talajszint felé és könnyen be- és kicipzárazható. A kényelem megőrzése elengedhetetlen ahhoz, hogy a lehető legtöbbet hozza ki a horgászatból, ezért ezt a sátrat is Pro-Vent, 360 fokos szellőztető rendszerrel lett ellátva, amely kiváló légcserét biztosít a páralecsapódás megelőzéséhez. A belső alvórészt szintén a kényelmet szem előtt tartva tervezték, a teljesen zárt szúnyoghálós bejáratnak köszönhetően, amely lehetővé teszi a teljes lezárást, hogy a bosszantó rovarok ne juthassanak be. Teljes külső ponyvával szállítjuk.
10seconds until we redirecting you to the payment page.