Mai írásunk két főszereplője nem véletlenül került oly gyorsan a figyelem középpontjába. Az új zsinórok tudása és extrém képességei sokkal jobbak lettek, így a kereslet, az igény is megnövekedett a Carp Expert kéttónusú és 3D-s monofil zsinórjaira. Megjelenésében és képességeiben is egészen mások, mint elődeik, s nem túlzás kijelenteni, hogy a márka történetének legprofibb, legmodernebb horgászzsinórjait tarthatjuk e pillanattól a kezünkben.
Ebben a kisfilmben lépésről lépésre haladva mutatom be azt a végszereléket, amelyet a dunai nagyponty-horgászataim során rendkívül eredményesen használtam.
Mióta megjelent a spiccbotos busahorgászatról szóló filmem és írásom, többen is jeleztétek, hogy jó lenne ezt a fajta horgászatot amur- és pontyhorgászat során is bemutatni. Természetesen engem nem kell sokat győzködni, ha egy számomra új és izgalmas módszerről van szó, így a megfelelő hely felderítése után már be is terveztük a forgatást. Tisztában vagyok vele, hogy ez a távolról jött technika megosztja a hazai pecásokat, de az aggályokat ezzel az írással és filmmel szeretném most kicsit szétoszlatni.
Bronzszínű, kovácsolt eljárással készült füles horog. Szárkiképzése, illetve a kismértékben befordított horogszem felel a legjobb akadásért, továbbá különleges formája révén a halvesztés drasztikusan csökkenthető. A fül állása miatt elsősorban fonott horogelőkéhez ajánljuk, hajszálelőkés vagy éppen csalitüskés felkínáláshoz. Könnyű horog, így kisméretű wafter csalikkal és akár csemegekukoricával is jól használható.
A horog hegye egyenes és tűhegyes, ennek köszönhetően szinte kizárt, hogy a hal szájába kerülve ne akadjon meg. Különlegességet jelentenek a kisméretű változatok, melyek leheletfinom horgászatot tesznek lehetővé.
A széles méretválasztéknak köszönhetően a legtöbb békéshalas módszerhez ajánljuk.
Kínálatunkban megtalálható méretek: 6, 8, 10, 12, 14
In Cart 0
The discount is only available for shipping addresses in Hungary. The discount rate varies by courier service.
Bronzszínű, kovácsolt eljárással készült füles horog. Szárkiképzése, illetve a kismértékben befordított horogszem felel a legjobb akadásért, továbbá különleges formája révén a halvesztés drasztikusan csökkenthető. A fül állása miatt elsősorban fonott horogelőkéhez ajánljuk, hajszálelőkés vagy éppen csalitüskés felkínáláshoz. Könnyű horog, így kisméretű wafter csalikkal és akár csemegekukoricával is jól használható.
A horog hegye egyenes és tűhegyes, ennek köszönhetően szinte kizárt, hogy a hal szájába kerülve ne akadjon meg. Különlegességet jelentenek a kisméretű változatok, melyek leheletfinom horgászatot tesznek lehetővé.
A széles méretválasztéknak köszönhetően a legtöbb békéshalas módszerhez ajánljuk.
Kínálatunkban megtalálható méretek: 6, 8, 10, 12, 14
10seconds until we redirecting you to the payment page.