Közeleg, pontosabban már itt is van a nyakunkon a „napszemüveg szezon”! Talán ez az egyik olyan fontos kiegészítő, amit egy horgásznak - főleg a nyári időszakban - nem szabad figyelmen kívül hagynia. Nem lehet elégszer említeni a szem védelmének fontosságát - a jó napszemüveg kérdése jóval több, mint egy divatcikk viselése vagy mellőzése! Az sem véletlen, hogy a híradások is - minél közelebb kerülünk az igazi nyárhoz - egyre többet foglalkoznak az UV sugárzási adatokkal, a veszélyre való figyelmeztetéssel. Kínálatunkba most olyan napszemüvegek kerültek fel, amik igényes, modern, sportos megjelenésük mellett kimondottan vízpartra tervezettek, azaz a horgászok igényeihez lettek hangolva.
Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
A modern pelletes horgászat fejlődése megkövetelte a gyártóktól a kiegészítők fejlesztését is. Minél kisebb pelleteket akarnak a horgászok a hajszálelőkére felrakni, annál kisebb fűzőtűre van szükség, hogy ne repesszük el a drága csalinkat.
Érdemes szemügyre venni a Guru kínálatában a Super Fine Baiting Needle-t. Azt már megszokhattuk a Guru-tól, hogy mindig törekednek valami különlegesre! Ezzel az átszúró rendszerű fűzőtűvel sincsen ez másképp. A kereskedelmi forgalomban kapható 1 mm-es kivitelekkel szemben a Guru tűje mindössze 0,75 mm „vastag”. Különleges hegyének, valamint ennek a keskenységnek köszönhetően minimális sérülést okoz csak a csalin. Abban biztos lehet, hogy a hajszálelőkén lévő csomó garantáltan nagyobb sérülést fog okozni, mint ez a hajszálvékony tű! Ráadásul a feltűnő nyélszínnek köszönhetően könnyebben megtaláljuk, ha véletlenül leejtjük csalizás közben a fűbe.
In Cart 0
The discount is only available for shipping addresses in Hungary. The discount rate varies by courier service.
A modern pelletes horgászat fejlődése megkövetelte a gyártóktól a kiegészítők fejlesztését is. Minél kisebb pelleteket akarnak a horgászok a hajszálelőkére felrakni, annál kisebb fűzőtűre van szükség, hogy ne repesszük el a drága csalinkat.
Érdemes szemügyre venni a Guru kínálatában a Super Fine Baiting Needle-t. Azt már megszokhattuk a Guru-tól, hogy mindig törekednek valami különlegesre! Ezzel az átszúró rendszerű fűzőtűvel sincsen ez másképp. A kereskedelmi forgalomban kapható 1 mm-es kivitelekkel szemben a Guru tűje mindössze 0,75 mm „vastag”. Különleges hegyének, valamint ennek a keskenységnek köszönhetően minimális sérülést okoz csak a csalin. Abban biztos lehet, hogy a hajszálelőkén lévő csomó garantáltan nagyobb sérülést fog okozni, mint ez a hajszálvékony tű! Ráadásul a feltűnő nyélszínnek köszönhetően könnyebben megtaláljuk, ha véletlenül leejtjük csalizás közben a fűbe.
10seconds until we redirecting you to the payment page.