Sokan vannak, akik horgászpályafutásukat spiccbottal a kézben kezdik, majd ahogy komolyabb zsákmányra vágyik a pecás, úgy kerül háttérbe az orsó nélküli bot. Ennek oka, hogy a nagy halakat elsősorban orsós bottal lehet megfogni. Vagy mégsem? A modern gyártástechnológiának és a különleges alapanyagoknak köszönhetően immár rendelkezésre állnak olyan hosszú spiccbotok, melyek ámulatba ejtően erősek, így aztán alkalmasak arra, hogy akár több 10 kilós halakat is legyűrjünk a segítségükkel!
A vízparti élet és alapvetően a horgászatok során nem sok minden tud néhány pillanat alatt megváltozni, egyvalami azonban biztosan, és ez talán a leglényegesebb: az ember hozzáállása. Lehet ez egy élmény, emlék, korábbi tapasztalat, aktuális hangulat és szinte bármilyen külső-belső körülmény hatása, de ha motiváltak vagyunk és hiszünk abban, amit csinálunk, az előbb-utóbb be fog érni, kézzel fogható eredményt fog hozni. Az elmúlt 1-2 év jelentős változásokat hozott az életemben, illetve a horgászataim kapcsán egyaránt. Új kihívásokra, új perspektívákra és kalandokra vágytam, így egyre nagyobb vonzalmat kezdtem érezni a ragadozó halak horgászata iránt (habár ez soha nem is volt tőlem idegen). Ennek néhány harcsás krónikáját már láthattátok korábban, viszont most egy egészen más jellegű témába, a szisztematikus pergető csukahorgászatba szeretnék betekintést nyújtani.
A hagyományos szúnyogriasztók mellett manapság egyre többen szánják rá magukat különböző szúnyogriasztó készülékek vásárlására. Az évek folyamán a gyártók újabbnál újabb, hatékonyabbnál hatékonyabb készülékeket hoznak forgalomba. Mi ezek közül a legjobbakat felvettük kínálatunkba, hogy segítségükkel szúnyogoktól mentes legyen a pihenés és a horgászat. Az elektromos készülékek mellett spray-k is helyet kaptak a kínálatban. Következzen a hatékony szúnyogirtók bemutatása!
Akik használják rendszeresen a Haldorádó termékeket, már megtapasztalhatták, hogy egy cél motivál minket: a praktikusság, a használhatóság. Ez nem is csoda, hiszen valamennyi termékünk mögött sok-sok órányi horgászat, próba, módosítás áll, mielőtt az elnyeri végleges formáját.
Kínálatunkban célunk az, hogy valamennyi horgászati szituációra, helyzetre kínáljunk megoldást. Egy-egy új termék megszületése azonban gyakorta olyan helyzetben történik, amikor egy termékünket a rendeltetésszerű közegétől eltérő helyen vetjük be. Nem titok, hogy az új Haldorádó Method Flat Feeeder River kosaraink tervei is így alakultak ki, amikor Döme Gábor a Ráckevei (Soroksári) Duna-ágon horgászott, ahol ötvözni kellett a Method Flat Feeder kosár adta csalifelkínálást, valamint a sodrással való megbirkózást is. Azon a horgászaton nagyon jól látszódott, hogy a kiváló kosárforma csak akkor volt bevethető, ha jelentősen meg lett növelve az arra felhelyezett ólom mennyisége.
Így kerültek kialakításra a Method Flat Feeder kosárcsalád extra nagyméretű változatai is, így ezt már 4 méretben 70, 100, 120, valamint 150 grammos kivitelben lehet megvásárolni. Az új kosarak természetesen megőrizték az „előd” jó tulajdonságait, csupán az ólom mérete lett lényegesen megnövelve. Így biztosak lehetünk benne, hogy a kosarunk a vízben az ólmon fog feküdni és a kosárba visszanyomott csali pedig a megfelelő helyen lesz felkínálva a célhalak számára!
In Cart 0
The discount is only available for shipping addresses in Hungary. The discount rate varies by courier service.

10seconds until we redirecting you to the payment page.