Közeleg, pontosabban már itt is van a nyakunkon a „napszemüveg szezon”! Talán ez az egyik olyan fontos kiegészítő, amit egy horgásznak - főleg a nyári időszakban - nem szabad figyelmen kívül hagynia. Nem lehet elégszer említeni a szem védelmének fontosságát - a jó napszemüveg kérdése jóval több, mint egy divatcikk viselése vagy mellőzése! Az sem véletlen, hogy a híradások is - minél közelebb kerülünk az igazi nyárhoz - egyre többet foglalkoznak az UV sugárzási adatokkal, a veszélyre való figyelmeztetéssel. Kínálatunkba most olyan napszemüvegek kerültek fel, amik igényes, modern, sportos megjelenésük mellett kimondottan vízpartra tervezettek, azaz a horgászok igényeihez lettek hangolva.
Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
A könnyű és könnyen is kezelhető dobócsővel a bojlik nagy távolságokra eljuttathatók. A hosszú nyél révén a bojli nagyobb kezdősebességre gyorsulhat, miközben a dobócső kezeléséhez nem kell nagyobb erő. Az eszközzel - köszönhetően a műanyagnak - erőfeszítés nélkül lehet elvégezni az etetést. A kar igénybevétele e csővel sokkal kisebb, használata kevésbé fárasztó, mint a korábbi dobócsövek esetében. A 22 cm hosszú markolat csúszásgátló borítása biztosítja az ideális használatot. Maximálisan használható bojli átmérője 20 mm.
In Cart 0
The discount is only available for shipping addresses in Hungary. The discount rate varies by courier service.
A könnyű és könnyen is kezelhető dobócsővel a bojlik nagy távolságokra eljuttathatók. A hosszú nyél révén a bojli nagyobb kezdősebességre gyorsulhat, miközben a dobócső kezeléséhez nem kell nagyobb erő. Az eszközzel - köszönhetően a műanyagnak - erőfeszítés nélkül lehet elvégezni az etetést. A kar igénybevétele e csővel sokkal kisebb, használata kevésbé fárasztó, mint a korábbi dobócsövek esetében. A 22 cm hosszú markolat csúszásgátló borítása biztosítja az ideális használatot. Maximálisan használható bojli átmérője 20 mm.
10seconds until we redirecting you to the payment page.