Mai írásunk két főszereplője nem véletlenül került oly gyorsan a figyelem középpontjába. Az új zsinórok tudása és extrém képességei sokkal jobbak lettek, így a kereslet, az igény is megnövekedett a Carp Expert kéttónusú és 3D-s monofil zsinórjaira. Megjelenésében és képességeiben is egészen mások, mint elődeik, s nem túlzás kijelenteni, hogy a márka történetének legprofibb, legmodernebb horgászzsinórjait tarthatjuk e pillanattól a kezünkben.
Ebben a kisfilmben lépésről lépésre haladva mutatom be azt a végszereléket, amelyet a dunai nagyponty-horgászataim során rendkívül eredményesen használtam.
Mióta megjelent a spiccbotos busahorgászatról szóló filmem és írásom, többen is jeleztétek, hogy jó lenne ezt a fajta horgászatot amur- és pontyhorgászat során is bemutatni. Természetesen engem nem kell sokat győzködni, ha egy számomra új és izgalmas módszerről van szó, így a megfelelő hely felderítése után már be is terveztük a forgatást. Tisztában vagyok vele, hogy ez a távolról jött technika megosztja a hazai pecásokat, de az aggályokat ezzel az írással és filmmel szeretném most kicsit szétoszlatni.
A PB Products Crimping Pliers egy speciális fogó (melybe beépítettek egy vágó részt is), amellyel egy fémgyűrű segítségével a merev előkezsinórra, illetve bármely erősebb bevonatos előkére készíthetünk hurkot. Használata egyszerű: a kis fémgyűrűbe behelyezzük a zsinór két végét, majd egyszerűen összenyomjuk a fogóval. Az így elkészített „csomó” hihetetlen biztonsággal tart! A három méretben kapható gyűrűket igazítsuk a zsinórmérethez.
A krimpelő fogóhoz használható fémgyűrű, mely kapható 0,6; 0,7 és 08 mm-es méretben.
Kiszerelés: 50 db / csomag
In Cart 0
The discount is only available for shipping addresses in Hungary. The discount rate varies by courier service.
A PB Products Crimping Pliers egy speciális fogó (melybe beépítettek egy vágó részt is), amellyel egy fémgyűrű segítségével a merev előkezsinórra, illetve bármely erősebb bevonatos előkére készíthetünk hurkot. Használata egyszerű: a kis fémgyűrűbe behelyezzük a zsinór két végét, majd egyszerűen összenyomjuk a fogóval. Az így elkészített „csomó” hihetetlen biztonsággal tart! A három méretben kapható gyűrűket igazítsuk a zsinórmérethez.
A krimpelő fogóhoz használható fémgyűrű, mely kapható 0,6; 0,7 és 08 mm-es méretben.
Kiszerelés: 50 db / csomag
10seconds until we redirecting you to the payment page.