Sok különleges eseménnyel és nagyon pozitív történéssel indult számomra a 2024-es év. Egy hosszú, de nagyon tartalmas tél után már alig vártam, hogy újra vízparton legyek és hódolhassak szenvedélyemnek. Már a szokásosnál is korábban a Balaton partján találtam magam, február végén már szerettem volna megfogni az év első pontyait, ami szerencsére sikerült is. Ezen fellelkesülve, amikor csak tudtam, a vízparton töltöttem az éjszakát és ennek hamar meg is lett az eredménye…
Sokan vannak, akik horgászpályafutásukat spiccbottal a kézben kezdik, majd ahogy komolyabb zsákmányra vágyik a pecás, úgy kerül háttérbe az orsó nélküli bot. Ennek oka, hogy a nagy halakat elsősorban orsós bottal lehet megfogni. Vagy mégsem? A modern gyártástechnológiának és a különleges alapanyagoknak köszönhetően immár rendelkezésre állnak olyan hosszú spiccbotok, melyek ámulatba ejtően erősek, így aztán alkalmasak arra, hogy akár több 10 kilós halakat is legyűrjünk a segítségükkel!
A vízparti élet és alapvetően a horgászatok során nem sok minden tud néhány pillanat alatt megváltozni, egyvalami azonban biztosan, és ez talán a leglényegesebb: az ember hozzáállása. Lehet ez egy élmény, emlék, korábbi tapasztalat, aktuális hangulat és szinte bármilyen külső-belső körülmény hatása, de ha motiváltak vagyunk és hiszünk abban, amit csinálunk, az előbb-utóbb be fog érni, kézzel fogható eredményt fog hozni. Az elmúlt 1-2 év jelentős változásokat hozott az életemben, illetve a horgászataim kapcsán egyaránt. Új kihívásokra, új perspektívákra és kalandokra vágytam, így egyre nagyobb vonzalmat kezdtem érezni a ragadozó halak horgászata iránt (habár ez soha nem is volt tőlem idegen). Ennek néhány harcsás krónikáját már láthattátok korábban, viszont most egy egészen más jellegű témába, a szisztematikus pergető csukahorgászatba szeretnék betekintést nyújtani.
A szilikon csalis pergető horgászat elengedhetetlen tartozéka a jó minőségű jigfej, melyet az aktuális körülményekhez és a használni kívánt műcsalihoz igazíthatunk. Ehhez szerettünk volna egy egyszerű konstrukciójú, ám tökéletesen működő és remek minőségű terméket készíteni. Íme! Az új Haldorádó Jigfej a hagyományos gömb alakú jigfejek minden előnyét felsorakoztatja, ezáltal ideális választás különböző twisterekhez, gumihalakhoz és egyéb szilikon-kreációkhoz. Az ólomfej minden esetben precíz súlyozású, szépen megmunkált darab, a belé integrált horog pedig masszív, erős, szuper éles heggyel rendelkező típus. Ez a standard formájú, gömbölyű öblű horog prémium kategóriás szénacélból készül, nikkelbevonatos felülettel. Azon túl, hogy a legkeményebb, csontos ragadozóhal-szájba is hatékonyan akad, további különlegessége, hogy szükség szerint újrafenhető, újraélezhető. Ha véletlenül követ fogott és csorbult a hegye, akkor sem kell eldobni! Újrahegyezve tovább használható! Mind a súly-, mind a horogméretet illetően széles kínálattal kerül forgalomba, így kisebb és nagyobb csalikhoz, sekélyebb vagy mélyebb vízoszlophoz, valamint álló- és folyóvízre egyaránt megtalálható a leginkább megfelelő változat. Minden csomag 3 db jigfejet tartalmaz!
In Cart 0
The discount is only available for shipping addresses in Hungary. The discount rate varies by courier service.

10seconds until we redirecting you to the payment page.