Mai írásunk két főszereplője nem véletlenül került oly gyorsan a figyelem középpontjába. Az új zsinórok tudása és extrém képességei sokkal jobbak lettek, így a kereslet, az igény is megnövekedett a Carp Expert kéttónusú és 3D-s monofil zsinórjaira. Megjelenésében és képességeiben is egészen mások, mint elődeik, s nem túlzás kijelenteni, hogy a márka történetének legprofibb, legmodernebb horgászzsinórjait tarthatjuk e pillanattól a kezünkben.
Ebben a kisfilmben lépésről lépésre haladva mutatom be azt a végszereléket, amelyet a dunai nagyponty-horgászataim során rendkívül eredményesen használtam.
Mióta megjelent a spiccbotos busahorgászatról szóló filmem és írásom, többen is jeleztétek, hogy jó lenne ezt a fajta horgászatot amur- és pontyhorgászat során is bemutatni. Természetesen engem nem kell sokat győzködni, ha egy számomra új és izgalmas módszerről van szó, így a megfelelő hely felderítése után már be is terveztük a forgatást. Tisztában vagyok vele, hogy ez a távolról jött technika megosztja a hazai pecásokat, de az aggályokat ezzel az írással és filmmel szeretném most kicsit szétoszlatni.
Ez a prémium minőségű aláöltözet kiváló minőségű mikropolárból készült. A puha, kellemes szövet elvezeti a nedvességet a testtől, és melegen tart, biztosítva a kényelmet. A speciálisan kialakított anyag teljesen légáteresztő, fokozott védelmet biztosít a hideg ellen, és hibátlanul szabályozza a test belső hőmérsékletét. Thermo ruhák kiegészítőjeként igazán nagy zimankóban érdemes használni, míg kevésbé hideg időjárásban akár „külső rétegként” is használható. Fontos, hogy aláöltözetként kizárólag mérsékelt fizikai aktivitás esetén ajánlott!
Elérhető méretek: M, L, XL, XXL
Tulajdonságok:
- puha és kellemes viselet
- biztonságos cipzár
- rugalmas derékrész
- rugalmas mandzsetta a lábszár alsó részén
- anyaga: NORfleece Micro (100% poliészter)
In Cart 0
The discount is only available for shipping addresses in Hungary. The discount rate varies by courier service.
Ez a prémium minőségű aláöltözet kiváló minőségű mikropolárból készült. A puha, kellemes szövet elvezeti a nedvességet a testtől, és melegen tart, biztosítva a kényelmet. A speciálisan kialakított anyag teljesen légáteresztő, fokozott védelmet biztosít a hideg ellen, és hibátlanul szabályozza a test belső hőmérsékletét. Thermo ruhák kiegészítőjeként igazán nagy zimankóban érdemes használni, míg kevésbé hideg időjárásban akár „külső rétegként” is használható. Fontos, hogy aláöltözetként kizárólag mérsékelt fizikai aktivitás esetén ajánlott!
Elérhető méretek: M, L, XL, XXL
Tulajdonságok:
- puha és kellemes viselet
- biztonságos cipzár
- rugalmas derékrész
- rugalmas mandzsetta a lábszár alsó részén
- anyaga: NORfleece Micro (100% poliészter)
10seconds until we redirecting you to the payment page.