Mai írásunk két főszereplője nem véletlenül került oly gyorsan a figyelem középpontjába. Az új zsinórok tudása és extrém képességei sokkal jobbak lettek, így a kereslet, az igény is megnövekedett a Carp Expert kéttónusú és 3D-s monofil zsinórjaira. Megjelenésében és képességeiben is egészen mások, mint elődeik, s nem túlzás kijelenteni, hogy a márka történetének legprofibb, legmodernebb horgászzsinórjait tarthatjuk e pillanattól a kezünkben.
Ebben a kisfilmben lépésről lépésre haladva mutatom be azt a végszereléket, amelyet a dunai nagyponty-horgászataim során rendkívül eredményesen használtam.
Mióta megjelent a spiccbotos busahorgászatról szóló filmem és írásom, többen is jeleztétek, hogy jó lenne ezt a fajta horgászatot amur- és pontyhorgászat során is bemutatni. Természetesen engem nem kell sokat győzködni, ha egy számomra új és izgalmas módszerről van szó, így a megfelelő hely felderítése után már be is terveztük a forgatást. Tisztában vagyok vele, hogy ez a távolról jött technika megosztja a hazai pecásokat, de az aggályokat ezzel az írással és filmmel szeretném most kicsit szétoszlatni.
A Reiva márka kínálata újabb igényes táskával bővült. A vízhatlan, EVA anyagból készült szerelékes táska jó társ lehet a vízparton és csónakban egyaránt. Ki ne ismerné milyen érzés, amikor drága felszerelésünk megázik, és napokba telik megszárítani, esetleg tönkre is mehet a nedvesség hatására. Ezzel a táskával ilyen gond nincs, ugyanis, ha a teteje cipzárral le van csukva, akkor kizárt, hogy beázzon. Ezért is ajánlott csónakos pecákhoz, ahol előfordulhat, hogy a táska véletlenül beleesik a vízbe. A fogantyúja erősített, csak úgy, mint a vállpántja. Mérete: 40x24x25 cm.
In Cart 0
The discount is only available for shipping addresses in Hungary. The discount rate varies by courier service.
A Reiva márka kínálata újabb igényes táskával bővült. A vízhatlan, EVA anyagból készült szerelékes táska jó társ lehet a vízparton és csónakban egyaránt. Ki ne ismerné milyen érzés, amikor drága felszerelésünk megázik, és napokba telik megszárítani, esetleg tönkre is mehet a nedvesség hatására. Ezzel a táskával ilyen gond nincs, ugyanis, ha a teteje cipzárral le van csukva, akkor kizárt, hogy beázzon. Ezért is ajánlott csónakos pecákhoz, ahol előfordulhat, hogy a táska véletlenül beleesik a vízbe. A fogantyúja erősített, csak úgy, mint a vállpántja. Mérete: 40x24x25 cm.
10seconds until we redirecting you to the payment page.