Ebben a kisfilmben lépésről lépésre haladva mutatom be azt a végszereléket, amelyet a dunai nagyponty-horgászataim során rendkívül eredményesen használtam.
Mióta megjelent a spiccbotos busahorgászatról szóló filmem és írásom, többen is jeleztétek, hogy jó lenne ezt a fajta horgászatot amur- és pontyhorgászat során is bemutatni. Természetesen engem nem kell sokat győzködni, ha egy számomra új és izgalmas módszerről van szó, így a megfelelő hely felderítése után már be is terveztük a forgatást. Tisztában vagyok vele, hogy ez a távolról jött technika megosztja a hazai pecásokat, de az aggályokat ezzel az írással és filmmel szeretném most kicsit szétoszlatni.
Kifejezetten keresem azokat a kevésbé ismert vagy gyakorta teljesen ismeretlen hazai és külföldi vízterületeket, amelyek még nincsenek „felkapva”. A kockázat sokkal nagyobb az ilyen helyeken, hiszen gyakorta azt sem lehet tudni biztosan, hogy mi lakik bennük. De egy ilyen helyen becserkészett, elsőként megfogott, érintetlen hal számomra sokkal nagyobb kihívást és örömet ad, mint amikor már sokadik vagyok a sorban…
A horgász-innováció egyik legnagyobb hazai „atyja” a Cralusso. A forradalmi folyóvízi úszói után nekilátott annak, hogy kicsit megreformálja az állóvízi úszók palettáját is. Ennek eredményeként számos új spicc és rakós botos úszó mellett, több típusban készültek el wagglerek is. Rengeteg horgászúszó és waggler úszót találunk a piacon, de a Cralusso horgászúszók attól különlegesek, hogy a horgászok különféle gyakorlati problémáira kínálnak megoldást.
A Cralusso újdonságának, a Multicolor waggler horgászúszónak megalkotásánál nem kötöttek kompromisszumokat, tökéletességre törekedtek minden területen! Ezek az úszók a legújjabb innovációkat tartalmazzák. Ezen praktikus megoldások nagyságrendekkel megkönnyítik az úszó besúlyozását, érzékenységének beállítását. A poliuretán úszó test és polikarbonát szár egy rendkívül starpabíró, jól repülő, érzékeny, könnyen kezelhető úszót biztosít számunkra. Ez a típus kalibrációs szárral rendelkezik, melynek köszönhetően a magasság rendkívül könnyen beállítható.
In Cart 0
The discount is only available for shipping addresses in Hungary. The discount rate varies by courier service.
A horgász-innováció egyik legnagyobb hazai „atyja” a Cralusso. A forradalmi folyóvízi úszói után nekilátott annak, hogy kicsit megreformálja az állóvízi úszók palettáját is. Ennek eredményeként számos új spicc és rakós botos úszó mellett, több típusban készültek el wagglerek is. Rengeteg horgászúszó és waggler úszót találunk a piacon, de a Cralusso horgászúszók attól különlegesek, hogy a horgászok különféle gyakorlati problémáira kínálnak megoldást.
A Cralusso újdonságának, a Multicolor waggler horgászúszónak megalkotásánál nem kötöttek kompromisszumokat, tökéletességre törekedtek minden területen! Ezek az úszók a legújjabb innovációkat tartalmazzák. Ezen praktikus megoldások nagyságrendekkel megkönnyítik az úszó besúlyozását, érzékenységének beállítását. A poliuretán úszó test és polikarbonát szár egy rendkívül starpabíró, jól repülő, érzékeny, könnyen kezelhető úszót biztosít számunkra. Ez a típus kalibrációs szárral rendelkezik, melynek köszönhetően a magasság rendkívül könnyen beállítható.
10seconds until we redirecting you to the payment page.