Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
Az ívási időszakban a pontyok gyakorta nagyon kiszámíthatatlanul és szeszélyesen táplálkoznak. Ilyentájt könnyen bele lehet szaladni egy-egy betlibe, amikor az ember, ha a feje tetejére is áll, akkor sem tud átütő eredményt elérni. Máskor ennek pont az ellenkezője lehet igaz, olyan halak is horogra akadhatnak, amilyenekre nem is számítottunk. Érdemes és szabad-e egyáltalán ebben az időszakban pontyokra horgászni? Nos, ezekre a kérdésekre igyekszem most válaszokat adni!
A Cralusso cég nem kíméli újításaival a matchbotos horgászokat sem. Ennek a fix gubancgátlós wagglerkapocsnak a lényege, hogy az aszimmetrikus megoldásnak köszönhetően eltartja a zsinórt az úszótól, így kisebb a felakadás és a gubancolódás lehetősége. Alkalmazásánál figyelembe kell venni, hogy a két szárnak nem azonos a hossza. A rövid szárnak a bot felé kell néznie, a hosszabb szárnak pedig a horog irányába. A bedobás után vízbeéréskor az egész rendszer ideális pozícióba fordul át és cseppet sem fogja zavarni az úszó viselkedését a kapás pillanatában. Két méretben kerül forgalomba. A small (kicsi) változat tömege 0,30 g míg a medium (közepes) 0.45 g. A kis méretet 1-10 grammos wagglerekhez ajánljuk, a közepeset pedig az e fölötti úszó méretekhez.
In Cart 0
The discount is only available for shipping addresses in Hungary. The discount rate varies by courier service.
A Cralusso cég nem kíméli újításaival a matchbotos horgászokat sem. Ennek a fix gubancgátlós wagglerkapocsnak a lényege, hogy az aszimmetrikus megoldásnak köszönhetően eltartja a zsinórt az úszótól, így kisebb a felakadás és a gubancolódás lehetősége. Alkalmazásánál figyelembe kell venni, hogy a két szárnak nem azonos a hossza. A rövid szárnak a bot felé kell néznie, a hosszabb szárnak pedig a horog irányába. A bedobás után vízbeéréskor az egész rendszer ideális pozícióba fordul át és cseppet sem fogja zavarni az úszó viselkedését a kapás pillanatában. Két méretben kerül forgalomba. A small (kicsi) változat tömege 0,30 g míg a medium (közepes) 0.45 g. A kis méretet 1-10 grammos wagglerekhez ajánljuk, a közepeset pedig az e fölötti úszó méretekhez.
10seconds until we redirecting you to the payment page.