Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
Az ívási időszakban a pontyok gyakorta nagyon kiszámíthatatlanul és szeszélyesen táplálkoznak. Ilyentájt könnyen bele lehet szaladni egy-egy betlibe, amikor az ember, ha a feje tetejére is áll, akkor sem tud átütő eredményt elérni. Máskor ennek pont az ellenkezője lehet igaz, olyan halak is horogra akadhatnak, amilyenekre nem is számítottunk. Érdemes és szabad-e egyáltalán ebben az időszakban pontyokra horgászni? Nos, ezekre a kérdésekre igyekszem most válaszokat adni!
""
Speciális előkéket kínálunk a bojlis horgászok számára, köztük a Carp Expert Cutting Leader-t!
Egy Aramid szálakból összefont igen vastag és erős zsinór, aminek olyan helyeken vesszük hasznát, ahol az akadók, törések és kagylópadok megnehezítik a halak kifárasztását.
A hagyományos fonott, vagy monofil zsinórok ezeken a nehéz pályákon rendszerint csődöt mondanak, mivel nem bírják a súrlódás okozta terhelést. Elvékonyodnak, kiszálasodnak és bekövetkezik a szakadással együtt járó halvesztés.
Hogy mindezt elkerüljük, használjuk a Carp Expert Cutting Leader-t. Már kézbe fogva is érezzük, hogy sokkal erősebb, merevebb, mint egy szimpla vastag fonott zsinór. Sokkal jobban ellenáll az akadók, kagylók koptató, vágó hatásának.
Barna színével jól rejtőzködik az aljzatba, így a legóvatosabb halak sem veszik észre. Mivel nehéz, ezért jól helyettesíti a leadcore-t.
In Cart 0
The discount is only available for shipping addresses in Hungary. The discount rate varies by courier service.
""
Speciális előkéket kínálunk a bojlis horgászok számára, köztük a Carp Expert Cutting Leader-t!
Egy Aramid szálakból összefont igen vastag és erős zsinór, aminek olyan helyeken vesszük hasznát, ahol az akadók, törések és kagylópadok megnehezítik a halak kifárasztását.
A hagyományos fonott, vagy monofil zsinórok ezeken a nehéz pályákon rendszerint csődöt mondanak, mivel nem bírják a súrlódás okozta terhelést. Elvékonyodnak, kiszálasodnak és bekövetkezik a szakadással együtt járó halvesztés.
Hogy mindezt elkerüljük, használjuk a Carp Expert Cutting Leader-t. Már kézbe fogva is érezzük, hogy sokkal erősebb, merevebb, mint egy szimpla vastag fonott zsinór. Sokkal jobban ellenáll az akadók, kagylók koptató, vágó hatásának.
Barna színével jól rejtőzködik az aljzatba, így a legóvatosabb halak sem veszik észre. Mivel nehéz, ezért jól helyettesíti a leadcore-t.
10seconds until we redirecting you to the payment page.