Mai írásunk két főszereplője nem véletlenül került oly gyorsan a figyelem középpontjába. Az új zsinórok tudása és extrém képességei sokkal jobbak lettek, így a kereslet, az igény is megnövekedett a Carp Expert kéttónusú és 3D-s monofil zsinórjaira. Megjelenésében és képességeiben is egészen mások, mint elődeik, s nem túlzás kijelenteni, hogy a márka történetének legprofibb, legmodernebb horgászzsinórjait tarthatjuk e pillanattól a kezünkben.
Ebben a kisfilmben lépésről lépésre haladva mutatom be azt a végszereléket, amelyet a dunai nagyponty-horgászataim során rendkívül eredményesen használtam.
Mióta megjelent a spiccbotos busahorgászatról szóló filmem és írásom, többen is jeleztétek, hogy jó lenne ezt a fajta horgászatot amur- és pontyhorgászat során is bemutatni. Természetesen engem nem kell sokat győzködni, ha egy számomra új és izgalmas módszerről van szó, így a megfelelő hely felderítése után már be is terveztük a forgatást. Tisztában vagyok vele, hogy ez a távolról jött technika megosztja a hazai pecásokat, de az aggályokat ezzel az írással és filmmel szeretném most kicsit szétoszlatni.
Ezúttal egy olyan márkával bővítettünk áruházunk kínálatát, melyre minden pontyhorgász felkapja a fejét. Kevin Nash, a legendás angol pontyhorgász több mint negyven éve gyárt horgászcikkeket, melyek mind egytől egyig a prémium kategóriába sorolhatók. Ezek egyike a Nash Skinlink Semi-Stiff! Ez az újdonság egy magas szintű bevontas előkezsinór, professzionális előkékhez és végszerelékekhez. Elsődleges ismérve, hogy könnyen hámozható és hajlékony, ezáltal nagyon egyszerűen köthető, de nem kevésbé lényeges erénye, hogy rendkívüli kopásállósággal bír és kifejezetten nehéz a súlya, így gyorsan süllyed. Kevlár belsővel rendelkezik, ennek köszönhetően merev, a gubancolódás esélye pedig egészen minimálisra redukálható a használatával. Színe kőzet szürke, mely tökéletesen beleolvad a vízalatti környezet kontrasztjába, így nem kelt gyanút a legóvatosabb, sokat megált nagy pontyokban sem. A jelenlegi horgászpiac egyik legjobb minőségű, csúcskategóriás bevonatos bojlis előke zsinórja immár elérhető áruházunkban, méghozzá széles méret választékban!
In Cart 0
The discount is only available for shipping addresses in Hungary. The discount rate varies by courier service.
Ezúttal egy olyan márkával bővítettünk áruházunk kínálatát, melyre minden pontyhorgász felkapja a fejét. Kevin Nash, a legendás angol pontyhorgász több mint negyven éve gyárt horgászcikkeket, melyek mind egytől egyig a prémium kategóriába sorolhatók. Ezek egyike a Nash Skinlink Semi-Stiff! Ez az újdonság egy magas szintű bevontas előkezsinór, professzionális előkékhez és végszerelékekhez. Elsődleges ismérve, hogy könnyen hámozható és hajlékony, ezáltal nagyon egyszerűen köthető, de nem kevésbé lényeges erénye, hogy rendkívüli kopásállósággal bír és kifejezetten nehéz a súlya, így gyorsan süllyed. Kevlár belsővel rendelkezik, ennek köszönhetően merev, a gubancolódás esélye pedig egészen minimálisra redukálható a használatával. Színe kőzet szürke, mely tökéletesen beleolvad a vízalatti környezet kontrasztjába, így nem kelt gyanút a legóvatosabb, sokat megált nagy pontyokban sem. A jelenlegi horgászpiac egyik legjobb minőségű, csúcskategóriás bevonatos bojlis előke zsinórja immár elérhető áruházunkban, méghozzá széles méret választékban!
10seconds until we redirecting you to the payment page.