Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
Az ívási időszakban a pontyok gyakorta nagyon kiszámíthatatlanul és szeszélyesen táplálkoznak. Ilyentájt könnyen bele lehet szaladni egy-egy betlibe, amikor az ember, ha a feje tetejére is áll, akkor sem tud átütő eredményt elérni. Máskor ennek pont az ellenkezője lehet igaz, olyan halak is horogra akadhatnak, amilyenekre nem is számítottunk. Érdemes és szabad-e egyáltalán ebben az időszakban pontyokra horgászni? Nos, ezekre a kérdésekre igyekszem most válaszokat adni!
Sokféle kiszerelésű, színű és tulajdonságú zsinórt kínálunk, melyek között szinte minden pontyhorgász technikához és horgászati körülményhez megtalálható a megfelelő típusú, illetve méretű változat. Ezek közül talán a feederzéshez kínált alternatívák a legnépszerűbbek, így folyamatosan igyekszünk haladni a trendekkel, vásárlói igényekkel.
Az új By Döme TEAM FEEDER Stone Braid egy prémium minőségű, professzionális süllyedő fonott előkezsinór, melyet kifejezetten method feeder horgászathoz fejlesztettünk. A methodos horgászat fő elvárásai közé tartozik a gyors süllyedés, a lágyság, a magas csomózott szakítószilárdság és természetesen a méretpontosság. Büszkén mutatjuk most be ezt az újdonságunkat, mert bizton állíthatjuk, minden szempontnak eleget téve, kimagasló tulajdonságokkal rendelkezik!
A 8 szálas szövési technológia lehetővé teszi, hogy teljesen kör keresztmetszetű, garantáltan méretpontos zsinór készüljön, mely csomózva is kiváló szakítószilárdsági értékekkel rendelkezik. A speciális PE micro szálaknak köszönhetően rendkívül lágy maradt a zsinór állaga szövés után is, ezért nagyon könnyen köthető, illetve természetes csalifelkínálást biztosít, amit a halak könnyedén be tudnak szippantani. Annak érdekében, hogy jobban süllyedjen az átlagos fonott zsinórokhoz képest, több kevlár szálat szőttünk a PE szálak közé. Sötétzöld színe remekül beleolvad szinte minden mederfenék kontrasztjába.
Széles méretválasztékban kapható: 0.08 mm, 0.10 mm, 0.12 mm, 0.14 mm, 0.16 mm, 0.18 mm, 0.20 mm
In Cart 0
The discount is only available for shipping addresses in Hungary. The discount rate varies by courier service.

10seconds until we redirecting you to the payment page.