Mai írásunk két főszereplője nem véletlenül került oly gyorsan a figyelem középpontjába. Az új zsinórok tudása és extrém képességei sokkal jobbak lettek, így a kereslet, az igény is megnövekedett a Carp Expert kéttónusú és 3D-s monofil zsinórjaira. Megjelenésében és képességeiben is egészen mások, mint elődeik, s nem túlzás kijelenteni, hogy a márka történetének legprofibb, legmodernebb horgászzsinórjait tarthatjuk e pillanattól a kezünkben.
Ebben a kisfilmben lépésről lépésre haladva mutatom be azt a végszereléket, amelyet a dunai nagyponty-horgászataim során rendkívül eredményesen használtam.
Mióta megjelent a spiccbotos busahorgászatról szóló filmem és írásom, többen is jeleztétek, hogy jó lenne ezt a fajta horgászatot amur- és pontyhorgászat során is bemutatni. Természetesen engem nem kell sokat győzködni, ha egy számomra új és izgalmas módszerről van szó, így a megfelelő hely felderítése után már be is terveztük a forgatást. Tisztában vagyok vele, hogy ez a távolról jött technika megosztja a hazai pecásokat, de az aggályokat ezzel az írással és filmmel szeretném most kicsit szétoszlatni.
A Slinky előtétzsinórt a Gardner Tackle elsősorban a tengeri horgászatokra fejlesztette ki, de fenomenális tulajdonságai alapján rendkívül sikeresnek bizonyult a pontyhorgászok körében is. A kiemelkedően sokoldalú, könnyen kezelhető és jól köthető előtétzsinór a Hi-Tech Co-Polymer gyártási technológiának köszönhetően lágy, rugalmas és hajlékony, ezért a piacon kapható shockleader zsinórok közül a legjobb választás. Hihetetlenül sima felülete miatt a botgyűrűkön minden akadály nélkül „átsiklik” ezért a partról való horgászat során is hasznát vehetjük, hisz sok helyen tilos a szerelék „behordása”. A kimagasló, extrém kopásállósággal rendelkező Slinky rendkívüli módon ellenáll a víz alatti akadályok, kagylók, kövek, gyökerek, fák, töklevelek, dörzsölő, koptató hatásainak. Még a legnehezebb terepen is megbírózik az óriási ponty és amur matuzsálemekkel. A legszélsőségesebb esetekben még akár horogelőke zsinórként is felhasználható, amely gazdaságos felhasználást tesz lehetővé. A horgászok abszolút pozitív visszajelzései alapján bátran kijelenthető, hogy a Slinky a Gardner Tackle legnépszerűbb előtétzsinórja. Átlátszó, víztiszta színben, széles méretválasztékban és gazdaságos kiszerelésben kerül forgalomba. Ideális választás bányatavakon, a kagylókkal borított padokon és töréseken.
In Cart 0
The discount is only available for shipping addresses in Hungary. The discount rate varies by courier service.

10seconds until we redirecting you to the payment page.