Mai írásunk két főszereplője nem véletlenül került oly gyorsan a figyelem középpontjába. Az új zsinórok tudása és extrém képességei sokkal jobbak lettek, így a kereslet, az igény is megnövekedett a Carp Expert kéttónusú és 3D-s monofil zsinórjaira. Megjelenésében és képességeiben is egészen mások, mint elődeik, s nem túlzás kijelenteni, hogy a márka történetének legprofibb, legmodernebb horgászzsinórjait tarthatjuk e pillanattól a kezünkben.
Ebben a kisfilmben lépésről lépésre haladva mutatom be azt a végszereléket, amelyet a dunai nagyponty-horgászataim során rendkívül eredményesen használtam.
Mióta megjelent a spiccbotos busahorgászatról szóló filmem és írásom, többen is jeleztétek, hogy jó lenne ezt a fajta horgászatot amur- és pontyhorgászat során is bemutatni. Természetesen engem nem kell sokat győzködni, ha egy számomra új és izgalmas módszerről van szó, így a megfelelő hely felderítése után már be is terveztük a forgatást. Tisztában vagyok vele, hogy ez a távolról jött technika megosztja a hazai pecásokat, de az aggályokat ezzel az írással és filmmel szeretném most kicsit szétoszlatni.
A bojlis horgászok gyakori problémája, hogy a nagy zsinórtároló kapacitású orsók dobját, a hagyományos (kis tekercses 150-350 méteres) zsinórokkal lehetetlen egyben, megszakítás nélkül feltölteni. Mi az optimális mennyiség és hol van a gazdaságosság határa? Talán az új Carp Expert zsinórcsalád ezen elvárásoknak is megfelel! Ugyanis az 1000 méteres tekercs, garantáltan megtölti a legnagyobb orsó dobját is! Míg az „átlagos” méretű orsóknál pedig, akár 2-3 dob is feltölthető vele. Igazán kedvező (mérettől függően) 2,5-3,5 Ft / méter áron lehet így hozzájutni. Kifejezetten a bojlis, nagyhalas horgászok számára készült, két különböző kivitelben.
A Carp Expert UV Protection gyönyörű, sötétbarna színű zsinór, amely az átlagos, zavaros vizekben úgy tűnik el a mederfenéken, hogy a legóvatosabb ponty sem veszi észre. A zsinór különlegessége, hogy speciális felületkezelésnek köszönhetően hosszú időn keresztül ellenáll a Nap károsító, öregítő hatásainak. Miközben a nagyon sima felületnek köszönhetően, ellenállás nélkül pereg le az orsó dobjáról, garantáltan nagy távolságba juttatva a végszereléket.
A Carp Expert Multicolor minden jó tulajdonságában megegyezik az UV Protection zsinórral, a különbség azonban mégis szembetűnő. Ugyanis a színe többféle zöld kombinációja. 15-20 centiméterenként változik a színe, s ez szinte megszakítja a zsinór látható körvonalát. Ez jelentős előnynek bizonyulhat tiszta vagy növényzettel benőtt vízben való horgászat során. Az öreg, óvatos, kitanult pontyok horgászatánál, ez nagy segítségünkre lehet!
Mindkét típusú zsinór egy nagyon esztétikus fém dobozban található. Ebben (fénytől védve) szinte korlátlan ideig megőrzi frissességét.
In Cart 0
The discount is only available for shipping addresses in Hungary. The discount rate varies by courier service.

10seconds until we redirecting you to the payment page.