Mai írásunk két főszereplője nem véletlenül került oly gyorsan a figyelem középpontjába. Az új zsinórok tudása és extrém képességei sokkal jobbak lettek, így a kereslet, az igény is megnövekedett a Carp Expert kéttónusú és 3D-s monofil zsinórjaira. Megjelenésében és képességeiben is egészen mások, mint elődeik, s nem túlzás kijelenteni, hogy a márka történetének legprofibb, legmodernebb horgászzsinórjait tarthatjuk e pillanattól a kezünkben.
Ebben a kisfilmben lépésről lépésre haladva mutatom be azt a végszereléket, amelyet a dunai nagyponty-horgászataim során rendkívül eredményesen használtam.
Mióta megjelent a spiccbotos busahorgászatról szóló filmem és írásom, többen is jeleztétek, hogy jó lenne ezt a fajta horgászatot amur- és pontyhorgászat során is bemutatni. Természetesen engem nem kell sokat győzködni, ha egy számomra új és izgalmas módszerről van szó, így a megfelelő hely felderítése után már be is terveztük a forgatást. Tisztában vagyok vele, hogy ez a távolról jött technika megosztja a hazai pecásokat, de az aggályokat ezzel az írással és filmmel szeretném most kicsit szétoszlatni.
A finom, pontyos feederhorgászat, illetve az ehhez kiváló termékeket gyártó Guru iránt évek óta töretlen az érdeklődés a magyar horgászpiacon, sőt azt tapasztaljuk, hogy a horgászok egyre nyitottabbak a minőségi újdonságaik irányába! Éppen ezért mi is folyamatos figyelemmel kísérjük a termékpaletta fejlődését, s örömmel vesszük fel kínálatunkba a különféle érdekességeket! Ezek között mutatjuk most be a Guru Pulse Pro zsinórokat!
A legújabb technológiáknak köszönhetően, ez a prémium minőségű főzsinór minimális nyúlással rendelkezik, míg dobási és süllyedési képességei egészen kiemelkedőek! Használatával még könnyebben és még pontosabban horgászhatók meg a nagy távolságok.
Tapasztalatink alapján széles körben kamatoztathatók a benne rejlő lehetőségek, így feeder és match horgászathoz egyaránt javasolt. 300 méteres kiszerelésben kapható.
In Cart 0
The discount is only available for shipping addresses in Hungary. The discount rate varies by courier service.
A finom, pontyos feederhorgászat, illetve az ehhez kiváló termékeket gyártó Guru iránt évek óta töretlen az érdeklődés a magyar horgászpiacon, sőt azt tapasztaljuk, hogy a horgászok egyre nyitottabbak a minőségi újdonságaik irányába! Éppen ezért mi is folyamatos figyelemmel kísérjük a termékpaletta fejlődését, s örömmel vesszük fel kínálatunkba a különféle érdekességeket! Ezek között mutatjuk most be a Guru Pulse Pro zsinórokat!
A legújabb technológiáknak köszönhetően, ez a prémium minőségű főzsinór minimális nyúlással rendelkezik, míg dobási és süllyedési képességei egészen kiemelkedőek! Használatával még könnyebben és még pontosabban horgászhatók meg a nagy távolságok.
Tapasztalatink alapján széles körben kamatoztathatók a benne rejlő lehetőségek, így feeder és match horgászathoz egyaránt javasolt. 300 méteres kiszerelésben kapható.
10seconds until we redirecting you to the payment page.