Idén ősszel feltett szándékom volt, hogy a környékbeli vízterületeket végigjárjam és azok nagy pontyait becserkésszem. A körülmények és az évszak tökéletes adott volt ahhoz, hogy e horgászatok sikeresek legyenek. Ettől függetlenül ilyenkor sincs kolbászból a kerítés, így minden aprónak tűnő részlet rendkívül fontos volt ahhoz, hogy végül kézben tarthassam azokat a nagy pontyokat, amelyekre vágytam!
Nyakunkon az őszi szezon, lassan beköszönt az igazi nagyhalas időszak, amit sokan vártunk már. Nekem a tavasz és az ősz a kedvenc időszakom, ilyenkor szeretek a legjobban vízparton lenni. Ismét sok érdekes kérdést kaptam, amelyek közül igyekeztem a legkülönbözőbbeket kiválasztani és ezekre választ adni. Bízom benne, hogy válaszaimmal tudok segíteni néhány olvasónak, hogy még sikeresebben tudjanak felkészülni a nagyhalas évszakra!
Nem csak az új Haldorádó Feeder ruházatokból érkeztek új darabok! Megérkeztek a Carp Team ruházati kollekciói is, melyekbe ismét csempésztünk egy kis újítást, így ezek kombinációjából született meg a Carp Team új ruházata. Nézzük is, hogy miről van szó pontosan!
A pontyhorgászat ma már elképzelhetetlen halliszt nélkül, ugyanis a modern halgazdaságokban jelentős szerepet kap a fehérjedús, halliszt alapú takarmányozás, így a halak megszokott táplálékuknak vélik a csalogatóanyagként bejuttatott eledelt. Emellett a legtöbb sporthorgász tavon, ahol a kifogott halak zöme visszakerül, szintén megszokják és megkedvelik a hallisztes etetőanyagokat és csalikat. Nehéz is ilyen helyeken mással halat fogni...! Legyen szó akár tradicionális pontyhorgászatról, vagy methodos feederezésről, a magas halliszttartalom jelentősége megkérdőjelezhetetlen! A Haldorádó kínálatában fellelhető legtöbb minőségi etetőanyagban ez a Spanyol halliszt az egyik legfontosabb összetevő. A legkiválóbb minőségű halliszt ez, amely alkalmas bojlik, pelletek készítésére is, de akár az etetőanyag tovább dúsításához is használható. A javasolt keverési mennyiség az etetőanyag 10-20 %-a!
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A pontyhorgászat ma már elképzelhetetlen halliszt nélkül, ugyanis a modern halgazdaságokban jelentős szerepet kap a fehérjedús, halliszt alapú takarmányozás, így a halak megszokott táplálékuknak vélik a csalogatóanyagként bejuttatott eledelt. Emellett a legtöbb sporthorgász tavon, ahol a kifogott halak zöme visszakerül, szintén megszokják és megkedvelik a hallisztes etetőanyagokat és csalikat. Nehéz is ilyen helyeken mással halat fogni...! Legyen szó akár tradicionális pontyhorgászatról, vagy methodos feederezésről, a magas halliszttartalom jelentősége megkérdőjelezhetetlen! A Haldorádó kínálatában fellelhető legtöbb minőségi etetőanyagban ez a Spanyol halliszt az egyik legfontosabb összetevő. A legkiválóbb minőségű halliszt ez, amely alkalmas bojlik, pelletek készítésére is, de akár az etetőanyag tovább dúsításához is használható. A javasolt keverési mennyiség az etetőanyag 10-20 %-a!
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.