Egy régóta tervezett bakancslistás horgászatra készültem, melynek célpontja a Szálkai-tározó volt. E vízterület köztudottan a nehéz vizek közé tartozik, és nagyon kevés hiteles információt lehet találni Szálkáról, így ennek járok utána ebben a nem hétköznapi pontyos kalandban. Kalandra fel, irány Szálka!
Minden év decemberének első napján újabb gyertya kerül a Haldorádó Team Kft. tortájára. Immár 26 éves lett vállalkozásunk, és szeretnénk, ha Ti is örömmel gondolnátok erre a napra, így kedveskedünk nektek egy páratlan vásárlási lehetőséggel! E jeles alkalomból 20% kedvezményt biztosítunk a Haldorádó és By Döme termékekre.
A zsákmánnyal történő kíméletes bánásmód hál’ Istennek immár a horgászhétköznapok részét képezi. Köszönhető ez többek között annak is, hogy a legtöbb intenzíven telepített tavon, ahol akár napi egy tucat kapitális halat is meg lehet fogni, odafigyelnek erre és kötelezővé teszik a halkímélő eszközök használatát. A By Döme TEAM FEEDER palettán is immár több ilyen céllal készült eszköz található, így ebben az írásban és filmben szeretném ezeket bemutatni, valamint részletesen elmondani, hogy melyiket milyen helyzetekre ajánlom.
Ezek az SBS dippek szinte egyedi csalimártogatók, mivel három különböző lehetőség is van az alkalmazásukra.
1. A legkedveltebb és egyben legtermészetesebb az, hogy a csalik, bojlik, horog-pelletek vagy akár növényi magvak bemártására alkalmazzuk.
2. Kiválóan használható PVA tasakok esetében is. A tasakba belehelyezett etetőanyagokat tökéletesen ízesíti.
3. Hagyjunk pár szem csalisbojlit a mártogatóban. A dip hihetetlen mértékben megkeményíti a golyókat, minél hosszabb ideig tartjuk őket az áztató lében, annál keményebb és ízesebb anyagot kaphatunk kézhez.
Az SBS Turbo Bait Dip tökéletes folyó és állóvízi pontyozáshoz egyaránt. A bemártogatott csaliról az SBS dip csak lassan, fokozatosan ázik le, órákig plusz csalogató hatást biztosít.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Ezek az SBS dippek szinte egyedi csalimártogatók, mivel három különböző lehetőség is van az alkalmazásukra.
1. A legkedveltebb és egyben legtermészetesebb az, hogy a csalik, bojlik, horog-pelletek vagy akár növényi magvak bemártására alkalmazzuk.
2. Kiválóan használható PVA tasakok esetében is. A tasakba belehelyezett etetőanyagokat tökéletesen ízesíti.
3. Hagyjunk pár szem csalisbojlit a mártogatóban. A dip hihetetlen mértékben megkeményíti a golyókat, minél hosszabb ideig tartjuk őket az áztató lében, annál keményebb és ízesebb anyagot kaphatunk kézhez.
Az SBS Turbo Bait Dip tökéletes folyó és állóvízi pontyozáshoz egyaránt. A bemártogatott csaliról az SBS dip csak lassan, fokozatosan ázik le, órákig plusz csalogató hatást biztosít.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.