A vízparti élet és alapvetően a horgászatok során nem sok minden tud néhány pillanat alatt megváltozni, egyvalami azonban biztosan, és ez talán a leglényegesebb: az ember hozzáállása. Lehet ez egy élmény, emlék, korábbi tapasztalat, aktuális hangulat és szinte bármilyen külső-belső körülmény hatása, de ha motiváltak vagyunk és hiszünk abban, amit csinálunk, az előbb-utóbb be fog érni, kézzel fogható eredményt fog hozni Az elmúlt 1-2 év jelentős változásokat hozott az életemben, illetve a horgászataim kapcsán egyaránt. Új kihívásokra, új perspektívákra és kalandokra vágytam, így egyre nagyobb vonzalmat kezdtem érezni a ragadozó halak horgászata iránt (habár ez soha nem is volt tőlem idegen). Ennek néhány harcsás krónikáját már láthattátok korábban, viszont most egy egészen más jellegű témába, a szisztematikus pergető csukahorgászatba szeretnék betekintést nyújtani.
Erdélyi Tamás csapattársam már egy részletes és hasznos videóban tökéletesen bemutatta a D-rig elkészítését. Ez az előketípus nem tartozik a könnyen elkészíthető rigek közé, viszont van egy egyszerűsített és hasonlóan eredményes típusa. Ezt fogom most részletesen bemutatni!
Táborozni jó dolog, azonban korántsem mindig könnyű! Ebben az írásban olyan alap felszereléseket és kiegészítőket válogattunk össze, melyek bárki számára komfortosabbá tehetik a vízparti időtöltést. Lássuk ezeket!
Megérkezett a legújabb Shimano Zodias pergető bot-generáció! A Zodias név bizonyára minden pergető horgász számára jelent valamit, hiszen az előző széria már legendává vált. Ezen pálcák sokoldalúsága megkérdőjelezhetetlen. Az erős és gerinces kialakításhoz egy új tulajdonság párosult: az érzékenység. A speciális Carbon Monocoque markolat még könnyebb botot tesz lehetővé, ezért garantált lesz a pergetés élménye ezzel a bottal. A Zodias egy hihetetlenül gyors és rugalmas akciójú pergetőbot, mely tulajdonságainak köszönhetően meglepő pontosságú és távolságú dobásokra képes. Rendkívül sokoldalú horgászbot, hiszen egyaránt használható villantókkal, wobblerekkel, gumihalakkal, vagy akár nagy- méretű crank baitekkel történő pergetéshez. Vékony, könnyű blankját egy egyedi tervezésű CI4+ anyagú orsótartó, illetve Fuji Alconite gyűrűk díszítik.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Megérkezett a legújabb Shimano Zodias pergető bot-generáció! A Zodias név bizonyára minden pergető horgász számára jelent valamit, hiszen az előző széria már legendává vált. Ezen pálcák sokoldalúsága megkérdőjelezhetetlen. Az erős és gerinces kialakításhoz egy új tulajdonság párosult: az érzékenység. A speciális Carbon Monocoque markolat még könnyebb botot tesz lehetővé, ezért garantált lesz a pergetés élménye ezzel a bottal. A Zodias egy hihetetlenül gyors és rugalmas akciójú pergetőbot, mely tulajdonságainak köszönhetően meglepő pontosságú és távolságú dobásokra képes. Rendkívül sokoldalú horgászbot, hiszen egyaránt használható villantókkal, wobblerekkel, gumihalakkal, vagy akár nagy- méretű crank baitekkel történő pergetéshez. Vékony, könnyű blankját egy egyedi tervezésű CI4+ anyagú orsótartó, illetve Fuji Alconite gyűrűk díszítik.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.