A Haldorádó mindig is nagy figyelmet szentelt az utánpótlás-nevelésre és arra, hogy a gyerekek időben megtanulják tisztelni a természetet és a halakat. Ennek újabb mérföldköve volt a 2015-ben útjára indított Haldorádó Junior Feeder Kupa. Ez a remek versenysorozat immáron a 11. állomásához érkezett, hisz idén is megrendezésre kerül a kimondottan fiataloknak szánt megmérettetés. Hét éve már saját tavunk, az Ezüst-tó Horgászcentrum adott otthont a rendezvénynek, ami idén sem lesz másként, a dél-alföldi régió egyik legjobban halasított horgászvizén tehetik próbára magukat, akik eljönnek az XI. Haldorádó Junior Feeder Kupára!
Örömmel értesítünk Mindenkit, hogy 2025-ben is jön a Haldorádó Gyermek Horgásztábor Kiskunhalason! Talán nem is telik el úgy nap, hogy ne érkezne hozzánk érdeklődő levél azzal kapcsolatban, hogy lesz-e lehetőség valamilyen Haldorádó táborban részt venni. E megkeresések többnyire lelkes horgászpalántáktól vagy épp szüleiktől származnak, ezért ezt az írásunkat az ő figyelmükbe ajánljuk!
Ahogy az elmúlt években, úgy 2025-ben is lehetőséget biztosítunk a versenyszerűen horgászóknak, hogy éljenek a kedvezményes vásárlás lehetőségével. Ennek mértéke idén 14%, ami azt jelenti, hogy az év során leadott összes vásárlását ezzel a kedvezménnyel élve tudja megtenni, az, aki regisztrált felhasználónk és rendelkezik érvényes versenyzői igazolvánnyal. Az alábbi videóban Sipos Gábor részletesen elmondja, hogy pontosan mit is kell tenni a kedvezmény érvényesítéséhez. Mi ezzel igyekszünk segíteni a versenyhorgászokat abban, hogy még több lehetőségük legyen a jó eredmények elérésére!
A botok biztonságban tartásához kifejlesztett bottartó fej. A Butt Lock Xtreme az eredeti Butt Lock középen nyíló mechanizmusát használja, ám kiegészül egy további zárórendszerrel is a maximális stabilitás érdekében.
Miután a bot rögzítve van, a zárókar felülről ráhajtva bekattan a helyére, tartva a botot egészen addig, amíg a horgász kiveszi azt kapáskor és ki nem nyitja a középső mechanizmus szárait.
Európa szerte tesztelve lett, még a hatalmas Rainbow Lake pontyai sem tudták kimozdítani a botot a Butt Lock Xtreme-ből. Ez a bottartó garantált tartást biztosít, legyen akármilyen szögben is a bot nyele.
Bármilyen bottartóba beletekerhető!
Kétféle méretben érhető el a kínálatban:
Small: 12-17 mm átmérőjű botnyélhez
Large: 19-22 mm átmérőjű botnyélhez
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A botok biztonságban tartásához kifejlesztett bottartó fej. A Butt Lock Xtreme az eredeti Butt Lock középen nyíló mechanizmusát használja, ám kiegészül egy további zárórendszerrel is a maximális stabilitás érdekében.
Miután a bot rögzítve van, a zárókar felülről ráhajtva bekattan a helyére, tartva a botot egészen addig, amíg a horgász kiveszi azt kapáskor és ki nem nyitja a középső mechanizmus szárait.
Európa szerte tesztelve lett, még a hatalmas Rainbow Lake pontyai sem tudták kimozdítani a botot a Butt Lock Xtreme-ből. Ez a bottartó garantált tartást biztosít, legyen akármilyen szögben is a bot nyele.
Bármilyen bottartóba beletekerhető!
Kétféle méretben érhető el a kínálatban:
Small: 12-17 mm átmérőjű botnyélhez
Large: 19-22 mm átmérőjű botnyélhez
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.