Ahogy teltek a hetek, egyre szebb fogásoknak örülhettem. Az időjárással is szerencsém volt, hisz a nagy viharok, jégesők elkerültek… idáig. Lelkesedésem ez sem szegte, a legkeményebb viharokban is a csatorna partján voltam, hisz egy cél lebegett a szemem előtt. Megfogni a „Big”-et.
A tavaly nyári szezon végén úgy köszöntem el, hogy jövőre visszatérek. Volt közel 1 évem átgondolni azt, hogy mit kellene másképp csinálnom annak érdekében, hogy sikeresebb szezont zárhassak e kis csatornán. Félreértés ne essék, nem vagyok telhetetlen. Örültem annak is, amit tavaly tudtam fogni, de úgy gondolom, a horgász természetes vágya, hogy évről évre jobb legyen…
Kétség sem fér hozzá, hogy a csatornán a halfogás évről évre egyre nehezebb, ennek okát úgy gondolom, mindenki sejti. Engem valahogy mégis vonz ez a fajta kihívás, szeretek kilépni a komfortzónámból. Számomra egy itt fogott halnak sokkal nagyobb értéke van, mintha azt bármely telepített tavon fognám. Rengeteget kell dolgozni egy-egy kapásért itt, ezért biztosra veszem, hogy a sok nehezítő körülmény a horgászok nagy részét eltántorítja ezektől a pecáktól, de most igyekszem nekik is kedvet csinálni hozzá…
Elegáns kerti lámpa, mely magába fogadja a szúnyogriasztót. Az asztalra, vagy más egyenes felületre helyezhetjük, egy mécsesnek megfelelő erősségű fénye ki és bekapcsolható, s a használt LED-technológiának köszönhetően hosszú élettartamú.
A Thermacell Szúnyogriasztós kerti lámpa egy kb. 20 négyzetméteres szúnyogmentes területet biztosít. A rovarriasztó készülék könnyű, áramforrásmentes és hordozható. Egy palack kb. 12 órán keresztül riasztja el a szúnyogokat és más vérszívó ízeltlábúakat. A doboz 1 db utántölthető készüléket, 1 db butángáz patront és 3 db betétet tartalmaz.
További fontos jellemzői:
- 98%-os hatékonyság
- szagtalan
- a különböző spray-ekkel és krémekkel ellentétben nem érintkezik a bőrfelülettel közvetlenül, így nem vált ki allergikus reakciókat.
- az USA hadserege számára tesztelt és az Environmental Protection Agency által engedélyezett hatóanyag
- jelenleg is használják Irakban, Kuwaitban és Afganisztánban.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Elegáns kerti lámpa, mely magába fogadja a szúnyogriasztót. Az asztalra, vagy más egyenes felületre helyezhetjük, egy mécsesnek megfelelő erősségű fénye ki és bekapcsolható, s a használt LED-technológiának köszönhetően hosszú élettartamú.
A Thermacell Szúnyogriasztós kerti lámpa egy kb. 20 négyzetméteres szúnyogmentes területet biztosít. A rovarriasztó készülék könnyű, áramforrásmentes és hordozható. Egy palack kb. 12 órán keresztül riasztja el a szúnyogokat és más vérszívó ízeltlábúakat. A doboz 1 db utántölthető készüléket, 1 db butángáz patront és 3 db betétet tartalmaz.
További fontos jellemzői:
- 98%-os hatékonyság
- szagtalan
- a különböző spray-ekkel és krémekkel ellentétben nem érintkezik a bőrfelülettel közvetlenül, így nem vált ki allergikus reakciókat.
- az USA hadserege számára tesztelt és az Environmental Protection Agency által engedélyezett hatóanyag
- jelenleg is használják Irakban, Kuwaitban és Afganisztánban.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.