A vízparti élet és alapvetően a horgászatok során nem sok minden tud néhány pillanat alatt megváltozni, egyvalami azonban biztosan, és ez talán a leglényegesebb: az ember hozzáállása. Lehet ez egy élmény, emlék, korábbi tapasztalat, aktuális hangulat és szinte bármilyen külső-belső körülmény hatása, de ha motiváltak vagyunk és hiszünk abban, amit csinálunk, az előbb-utóbb be fog érni, kézzel fogható eredményt fog hozni. Az elmúlt 1-2 év jelentős változásokat hozott az életemben, illetve a horgászataim kapcsán egyaránt. Új kihívásokra, új perspektívákra és kalandokra vágytam, így egyre nagyobb vonzalmat kezdtem érezni a ragadozó halak horgászata iránt (habár ez soha nem is volt tőlem idegen). Ennek néhány harcsás krónikáját már láthattátok korábban, viszont most egy egészen más jellegű témába, a szisztematikus pergető csukahorgászatba szeretnék betekintést nyújtani.
Erdélyi Tamás csapattársam már egy részletes és hasznos videóban tökéletesen bemutatta a D-rig elkészítését. Ez az előketípus nem tartozik a könnyen elkészíthető rigek közé, viszont van egy egyszerűsített és hasonlóan eredményes típusa. Ezt fogom most részletesen bemutatni!
Táborozni jó dolog, azonban korántsem mindig könnyű! Ebben az írásban olyan alap felszereléseket és kiegészítőket válogattunk össze, melyek bárki számára komfortosabbá tehetik a vízparti időtöltést. Lássuk ezeket!
A Levelite Compact Fotellel új dimenziók nyílnak meg a horgász székek piacán. Az egyedi és rendkívül ötletes tervezésű Compact Chair egy teljesen új mércét állít fel a konkurens gyártók termékeivel szemben. Az ergonomikus kialakítású, igényes, divatos és szemet gyönyörködtető párnázott résszel rendelkező felsőkategóriás széknek nem csak az „ülő része” biztosít extra komfortot, hanem még az integrált kartámaszai is páratlan kényelmet nyújtanak. Az egyedülálló, szabadalmazatott, lábmechanizmusa egy nyomógomb segítségével állítható a kívánt magassági helyzetbe. A nagyméretű „sár tappancsai” négy irányban mozgathatók, így ezáltal lehetővé teszi a szék, igazán optimális helyzetét. Az elegáns design elemekkel felszerelt szék a legigényesebb pontyhorgászoknak választása, amely hűen tükrözi minőségi mutatóit. Előnyös tulajdonságai többek között a szupergyors összeállítás, és a hihetetlenül könnyű súly. Elsősorban a rövid, gyors horgászatok kedvelőinek ajánlható. Erős, tartós és strapabíró alumínium vázból és rozsdamentes acélból készült. A Trakker tervezőmérnökei ezzel az ízléses székkel ismét maradandót, egy örök darabot sikerült megalkotniuk.
Méret:
Ülőlap mérete: 50x42 cm
Háttámla mérete: 50x47 cm
Szállítási helyzetben: 80x60 cm
Súly: 5,1 kg
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A Levelite Compact Fotellel új dimenziók nyílnak meg a horgász székek piacán. Az egyedi és rendkívül ötletes tervezésű Compact Chair egy teljesen új mércét állít fel a konkurens gyártók termékeivel szemben. Az ergonomikus kialakítású, igényes, divatos és szemet gyönyörködtető párnázott résszel rendelkező felsőkategóriás széknek nem csak az „ülő része” biztosít extra komfortot, hanem még az integrált kartámaszai is páratlan kényelmet nyújtanak. Az egyedülálló, szabadalmazatott, lábmechanizmusa egy nyomógomb segítségével állítható a kívánt magassági helyzetbe. A nagyméretű „sár tappancsai” négy irányban mozgathatók, így ezáltal lehetővé teszi a szék, igazán optimális helyzetét. Az elegáns design elemekkel felszerelt szék a legigényesebb pontyhorgászoknak választása, amely hűen tükrözi minőségi mutatóit. Előnyös tulajdonságai többek között a szupergyors összeállítás, és a hihetetlenül könnyű súly. Elsősorban a rövid, gyors horgászatok kedvelőinek ajánlható. Erős, tartós és strapabíró alumínium vázból és rozsdamentes acélból készült. A Trakker tervezőmérnökei ezzel az ízléses székkel ismét maradandót, egy örök darabot sikerült megalkotniuk.
Méret:
Ülőlap mérete: 50x42 cm
Háttámla mérete: 50x47 cm
Szállítási helyzetben: 80x60 cm
Súly: 5,1 kg
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.