Egy régóta tervezett bakancslistás horgászatra készültem, melynek célpontja a Szálkai-tározó volt. E vízterület köztudottan a nehéz vizek közé tartozik, és nagyon kevés hiteles információt lehet találni Szálkáról, így ennek járok utána ebben a nem hétköznapi pontyos kalandban. Kalandra fel, irány Szálka!
Minden év decemberének első napján újabb gyertya kerül a Haldorádó Team Kft. tortájára. Immár 26 éves lett vállalkozásunk, és szeretnénk, ha Ti is örömmel gondolnátok erre a napra, így kedveskedünk nektek egy páratlan vásárlási lehetőséggel! E jeles alkalomból 20% kedvezményt biztosítunk a Haldorádó és By Döme termékekre.
A zsákmánnyal történő kíméletes bánásmód hál’ Istennek immár a horgászhétköznapok részét képezi. Köszönhető ez többek között annak is, hogy a legtöbb intenzíven telepített tavon, ahol akár napi egy tucat kapitális halat is meg lehet fogni, odafigyelnek erre és kötelezővé teszik a halkímélő eszközök használatát. A By Döme TEAM FEEDER palettán is immár több ilyen céllal készült eszköz található, így ebben az írásban és filmben szeretném ezeket bemutatni, valamint részletesen elmondani, hogy melyiket milyen helyzetekre ajánlom.
A SONIK SK-TEK hálózsák testesíti meg a tökéletes kényelmet a vízparton. A hő visszatartásért a szilikonnal kezelt töltet felelős. Az új „kapucni” kialakítás nagyfokú mozgékonyságot biztosít a hálózsákon belül, bárhogy is forduljunk benne. A felső meleg, Fleece borítás és a puha, alsó poliészter betét biztosítja a könnyed mozgást a hálózsákban. A fejünknél és a lábunknál húzó zsinórok vannak beiktatva, hogy kisebbre vehessük a hideg beáramlási pontokat.
Tulajdonságai:
- 4 évszakos hálózsák
- Magas minőségű szilikonkezelt külső rész
- Túlméretezett cipzár
- Fejlett fej és lábvédő rendszer
- Levehető rugalmas rögzítő pánt
- 3/4-es hosszú cipzár
- 190T Ripstop külső anyag
- Meleg Fleece felső rész és könnyed poliészter alsó rész
- Lábnál lévő húzózsinór a hideg pontok kiküszöbölése érdekében
- Méret: 230x100 cm
- Méret összecsomagolva: 50x40 cm
- Súlya: 4,4 kg
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A SONIK SK-TEK hálózsák testesíti meg a tökéletes kényelmet a vízparton. A hő visszatartásért a szilikonnal kezelt töltet felelős. Az új „kapucni” kialakítás nagyfokú mozgékonyságot biztosít a hálózsákon belül, bárhogy is forduljunk benne. A felső meleg, Fleece borítás és a puha, alsó poliészter betét biztosítja a könnyed mozgást a hálózsákban. A fejünknél és a lábunknál húzó zsinórok vannak beiktatva, hogy kisebbre vehessük a hideg beáramlási pontokat.
Tulajdonságai:
- 4 évszakos hálózsák
- Magas minőségű szilikonkezelt külső rész
- Túlméretezett cipzár
- Fejlett fej és lábvédő rendszer
- Levehető rugalmas rögzítő pánt
- 3/4-es hosszú cipzár
- 190T Ripstop külső anyag
- Meleg Fleece felső rész és könnyed poliészter alsó rész
- Lábnál lévő húzózsinór a hideg pontok kiküszöbölése érdekében
- Méret: 230x100 cm
- Méret összecsomagolva: 50x40 cm
- Súlya: 4,4 kg
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.