Minden év decemberének első napján újabb gyertya kerül a Haldorádó Team Kft. tortájára. Immár 26 éves lett vállalkozásunk, és szeretnénk, ha Ti is örömmel gondolnátok erre a napra, így kedveskedünk nektek egy páratlan vásárlási lehetőséggel! E jeles alkalomból 20% kedvezményt biztosítunk a Haldorádó és By Döme termékekre.
A zsákmánnyal történő kíméletes bánásmód hál’ Istennek immár a horgászhétköznapok részét képezi. Köszönhető ez többek között annak is, hogy a legtöbb intenzíven telepített tavon, ahol akár napi egy tucat kapitális halat is meg lehet fogni, odafigyelnek erre és kötelezővé teszik a halkímélő eszközök használatát. A By Döme TEAM FEEDER palettán is immár több ilyen céllal készült eszköz található, így ebben az írásban és filmben szeretném ezeket bemutatni, valamint részletesen elmondani, hogy melyiket milyen helyzetekre ajánlom.
Ha eddig gondolkodtál egy etetőhajó vásárlásán, ne habozz, most segítünk választani! Vásárlóink körében nagy népszerűségnek örvendenek a Boatman etetőhajók. Számos kérdést és megkeresést kaptunk és kapunk a mai napig ezekkel kapcsolatban, ezért úgy döntöttünk, hogy ezeket egy írásban, illetve kisfilmben részletesen bemutatjuk, illetve néhány hasznos gondolatot is megosztunk róluk. Neked, Kedves Vásárlónk, már csak a megfelelőt kell kiválasztani és élvezni a halfogás örömét!
A Delphin Panorama Eazy OneMAN egy megfizethető, mégis teljesen funkcionális sátor, amelyet egy egyszemélyes ágyhoz terveztek. Ideális választás azon horgászok számára, akik szeretnek egyedül táborozni, vagy azoknak, akik nem akarnak nagy és nehéz sátrakat magukkal cipelni.
A dizájn a PANORAMA TwoMAN nagyobb verzióján alapul. Mindkét típusnak van néhány egyedi tulajdonsága. A két nagy ablakkal rendelkező keskeny bejáratot – a klasszikus dizájn, amit bizonyára sokszor láttunk már – egy rendkívül széles bejáratra cseréltük, amelynek számos előnye van. Tökéletes rálátást biztosít a környezetére, pont mintha két nagy ablak lenne elől. Ráadásul a sátor így sokkal gyorsabban kiszellőztethető (köszönhetően a hátsó ablaknak), és teljesen lezárható. Mostantól kezdve az ágyát is sokkal könnyebben elhelyezheti a sátorban.
A dupla boltíves konstrukció alumínium profilokból készül, amelyek tökéletesen illeszkednek egymáshoz, így szilárd alapot képeznek. Mindezen tulajdonságai, valamint a csúcsminőségű anyag és a ragasztott varratok teszik a PANORAMA Eazy OneMAN-t stabil sátorrá, amely képes ellenállni az erős szélnek és a heves esőknek egyaránt. A sátor méretei ideálisak egy egyszemélyes ágyhoz, ami mellett még elegendő hely marad táskái és felszerelései tárolására is. Ha azokat a helyeket részesít előnyben, ahol nem férnek el nagy sátrak, akkor a PANORAMA OneMAN az elsőszámú választás. Kis szállítási méreteinek köszönhetően nem okoz gondot olyan távoli helyekre sem elvinni, ahová autóval nem lehet eljutni. További előnyt jelent az előtető, amely szilárd boltívet hoz létre, és a sátor szerkezetének integrált részét képezi. Az előtetőn két botrögzítő pánt is található a horgászbotok könnyebb tárolása érdekében.
A sátrat olyan padlóval szállítjuk, ami tépőzárral a sátorfalakhoz rögzíthető. A kényelmesebb szállíthatóság érdekében egy erős fogantyúkkal rendelkező praktikus szállítótáska is jár hozzá.
Technikai információ:
A sátor külső méretei: 215x250 cm
A sátor magassága: 145 cm
Előtető hossza: 30 cm
A sátor szállítási méretei: 100x20x17 cm
A sátor súlya: 6,4 kg
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.