Van az úgy, hogy egy nagy reményekkel várt, tudatosan tervezett és felépített horgászat végül egészen más eredménnyel zárul, mint ahogy azt a horgász szerette volna. Minél több év telik el az életemből a vízpartokat járva, annál kevésbé lepődöm meg az ilyesmin, de így sem tudok egykönnyen beletörődni. Alapvetően szeretek úgy tekinteni az ilyen alkalomra is, hogy legalább tapasztalatokat gyűjtöttem… Hát, igen, győzni vagy tanulni – nagy igazság ez! Ideális esetben ez a kettő együtt járhat, most azonban csak az utóbbi jutott. Az eredmények tükrében eleinte nem akartam leírni e horgászat beszámolóját, viszont végül úgy döntöttem, mégis megteszem, már csak azért is, mert az a bizonyos siker is mindig nézőpont kérdése!
A 2023-as új termékek közt bőven akadt olyan, amely kifejezetten a meleg vízi horgászatokhoz készült, így aztán nincs semmi meglepetés abban, hogy a legtöbb összeállításban ezek kaptak helyet, hisz szeretnénk a kísérletező kedvű pecások kedvében is járni! Természetesen a nyári receptgyűjteményben a pontyhorgászok mellett a busákat és az amurokat megcélzó pecások is találnak maguknak optimális lehetőségeket!
Örömmel adunk hírt a HALDORÁDÓ horgászportál látogatóinak a Magyar Horgász legújabb számáról. Már az újságárusoknál a Magyar Horgász júniusi száma!
A Haldorádó SpéciTiger , azaz gumi tigrismogyoró imitáció miatt sok levelet kaptunk, hiszen a SpéciCorn megjelenését követően a horgászok is meglátták a „műcsalikban” rejlő lehetőségeket. Az igényeknek megfelelően ezt is hat különböző ízesítésben, a hagyományos SpéciCorn 3,5-szeres felhajtóerejével készítettük el. Ezek a rugalmas, nagyméretű csalik minden helyzetben megállják a helyüket! Ellenállnak a legmohóbb apróhalaknak is, még a törpeharcsa sem képes „leoperálni” a hajszálelőkéről. Ellenállóságukkal időt nyerünk, és biztosak lehetünk abban, hogy csábító aromáját előbb, vagy utóbb a közelben úszkáló nagytestű halak is megérzik! Itt a csali alapszíne barna, ebből található négy szem minden tégelyben, és ezeket egészítettük ki a Mega kukoricához hasonló módon különleges színekkel. Hat ízben kerül forgalomba: Chilis Tintahal/Chili&Squid, Nagy Hal/Big Fish, FermentX/FermentX, Egzotikus Tigris/Exotic Tiger, Kókusz/Coconut, Édes Tigrismogyoró/Sweet Tigernut.
A 6-os gyűjtődobozban az összes íz helyet kapott, így minden időszakban tudunk alkalmazkodni az adott helyzethez, illetve a halak aktuális ízléséhez.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A Haldorádó SpéciTiger , azaz gumi tigrismogyoró imitáció miatt sok levelet kaptunk, hiszen a SpéciCorn megjelenését követően a horgászok is meglátták a „műcsalikban” rejlő lehetőségeket. Az igényeknek megfelelően ezt is hat különböző ízesítésben, a hagyományos SpéciCorn 3,5-szeres felhajtóerejével készítettük el. Ezek a rugalmas, nagyméretű csalik minden helyzetben megállják a helyüket! Ellenállnak a legmohóbb apróhalaknak is, még a törpeharcsa sem képes „leoperálni” a hajszálelőkéről. Ellenállóságukkal időt nyerünk, és biztosak lehetünk abban, hogy csábító aromáját előbb, vagy utóbb a közelben úszkáló nagytestű halak is megérzik! Itt a csali alapszíne barna, ebből található négy szem minden tégelyben, és ezeket egészítettük ki a Mega kukoricához hasonló módon különleges színekkel. Hat ízben kerül forgalomba: Chilis Tintahal/Chili&Squid, Nagy Hal/Big Fish, FermentX/FermentX, Egzotikus Tigris/Exotic Tiger, Kókusz/Coconut, Édes Tigrismogyoró/Sweet Tigernut.
A 6-os gyűjtődobozban az összes íz helyet kapott, így minden időszakban tudunk alkalmazkodni az adott helyzethez, illetve a halak aktuális ízléséhez.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.