A CARP ACADEMY márkanév jól cseng, ha céltudatos pontyhorgászatról van szó. Áruházunkban már jó ideje állandó kínálata található meg e márkának, ám a rendkívül innovatív horgászokat felvonultató csapat évről évre olyan újdonságokat mutat, amelyeknek rendre helyet szorítunk a „polcokon”. Ebben az írásban azok a nemrég érkezett táskák és bottáskák kaptak helyet, amelyeken megakadhat az igényes bojlis horgászok szeme!
Bevallom őszintén, hogy ez volt az évben az a túra, ahol a realitást figyelembe véve a legkevesebb esély mutatkozott arra, hogy egy érdemleges és eredményes horgászatot tehessek le az asztalra…
Újra körbeért a sorozat, ismét rajtam a sor, hogy válaszokat és néhány hasznos tippet adjak az érdeklődő horgászoknak. Igyekeztem ezúttal is érdekes témákat kigyűjteni a postaládából, amelyek egyben aktuálisak is az előttünk álló időszakra, illetve remélhetőleg minél többetek számára kapóra jönnek majd! Nézzük, melyek ezek!
Egy mutatós és igazán praktikus csalitartó doboz a Tubertinitől, amit elsősorban a finomszerelékes hobbi, valamint versenyhorgászok figyelmébe ajánlunk! A Maggi Box széria különböző méretekben készül (természetesen igazodva a jellemző verseny limitekhez), így minden esetben ki tudjuk választani a felhasznált csali mennyiségének optimális méretű edényt. A dobozhoz tarzotik egy félig áttetsző, tökéletesen záródó fedél. A fedél közepén található továbbá egy kör alakú, külön nyitható rész, melyet könnyedén lepattintva máris gyorsan és egyszerűen lehet csalizni. Szögletes formája kifejezetten helytakarékossá teszi a szállítás és tárolás szempontjából, ha több edényt készítünk be. A doboz, illetve a fedél egyaránt strapabíró, ám rugalmas műanyagból készült, ezért jól bírják a tartós használatot.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Egy mutatós és igazán praktikus csalitartó doboz a Tubertinitől, amit elsősorban a finomszerelékes hobbi, valamint versenyhorgászok figyelmébe ajánlunk! A Maggi Box széria különböző méretekben készül (természetesen igazodva a jellemző verseny limitekhez), így minden esetben ki tudjuk választani a felhasznált csali mennyiségének optimális méretű edényt. A dobozhoz tarzotik egy félig áttetsző, tökéletesen záródó fedél. A fedél közepén található továbbá egy kör alakú, külön nyitható rész, melyet könnyedén lepattintva máris gyorsan és egyszerűen lehet csalizni. Szögletes formája kifejezetten helytakarékossá teszi a szállítás és tárolás szempontjából, ha több edényt készítünk be. A doboz, illetve a fedél egyaránt strapabíró, ám rugalmas műanyagból készült, ezért jól bírják a tartós használatot.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.