A CARP ACADEMY márkanév jól cseng, ha céltudatos pontyhorgászatról van szó. Áruházunkban már jó ideje állandó kínálata található meg e márkának, ám a rendkívül innovatív horgászokat felvonultató csapat évről évre olyan újdonságokat mutat, amelyeknek rendre helyet szorítunk a „polcokon”. Ebben az írásban azok a nemrég érkezett táskák és bottáskák kaptak helyet, amelyeken megakadhat az igényes bojlis horgászok szeme!
Bevallom őszintén, hogy ez volt az évben az a túra, ahol a realitást figyelembe véve a legkevesebb esély mutatkozott arra, hogy egy érdemleges és eredményes horgászatot tehessek le az asztalra…
Újra körbeért a sorozat, ismét rajtam a sor, hogy válaszokat és néhány hasznos tippet adjak az érdeklődő horgászoknak. Igyekeztem ezúttal is érdekes témákat kigyűjteni a postaládából, amelyek egyben aktuálisak is az előttünk álló időszakra, illetve remélhetőleg minél többetek számára kapóra jönnek majd! Nézzük, melyek ezek!
Íme, a Rapala újdonsága, a Tackle Tray 356 műcsalis doboz kollekció! A neves finn cég már több, mint 80 éve gyárt olyan csalikat, amelyek segítségével rekordhalakat fognak az egész világon. Mindezt a sok évtizedes tapasztalatot használták fel a csalik tárolására optimalizált, tökéletes pergető dobozaik létrehozására. Ezek a precíziós, magas minőségű kiegészítők a fából, vagy épp műanyagból készült Rapala műcsalikkal azonos gyárban készülnek. Masszív, merev, gond nélkül terhelhető (egymásra pakolható) anyaghasználat, állítható rekeszek, egykezes nyitás és még sok más praktikus tulajdonság jellemzi az új dobozokat. A Rapala csalidobozokat horgászok készítették horgászok számára, és ez minden apró részletükben látszik is!
Tulajdonságok:
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Íme, a Rapala újdonsága, a Tackle Tray 356 műcsalis doboz kollekció! A neves finn cég már több, mint 80 éve gyárt olyan csalikat, amelyek segítségével rekordhalakat fognak az egész világon. Mindezt a sok évtizedes tapasztalatot használták fel a csalik tárolására optimalizált, tökéletes pergető dobozaik létrehozására. Ezek a precíziós, magas minőségű kiegészítők a fából, vagy épp műanyagból készült Rapala műcsalikkal azonos gyárban készülnek. Masszív, merev, gond nélkül terhelhető (egymásra pakolható) anyaghasználat, állítható rekeszek, egykezes nyitás és még sok más praktikus tulajdonság jellemzi az új dobozokat. A Rapala csalidobozokat horgászok készítették horgászok számára, és ez minden apró részletükben látszik is!
Tulajdonságok:
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.