Ezen írásomban azoknak segítek, akik megbízható előkezsinórt keresnek minden helyzetre. Úgy gondolom, ez egy fontos kérdéskör a pontyhorgászatban, így mindenképp szeretnék szentelni erre egy írást.
A By Döme TEAM FEEDER orsókínálatában előkelő helyet foglalnak el a távdobó feeder orsók. E szerkezetek minden eleme azt a célt szolgálja, hogy segítse a végszerelékünk minél nagyobb távolságra történő bejuttatását. A szortimentben már jó néhány erre specializálódott változat megtalálható, sőt, ez a kínálat most kiegészül a 2025-ös változatokkal is!
A korábbi évek jól bevált tendenciáját követve a csukatilalom végeztével ismét a spinnerbait műcsalik kerültek nálam főszerepbe. Eredményességüket vizsgálva több szempont is felsorakozott mellettük. A Wizard spinnerek 7-10 grammos változataival tökéletesen meg tudtam horgászni a sekély csatornákat, a szinte napról napra magasabb-hosszabb növényszálak felett gond nélkül tudtam vezetni a kínálat legkönnyebb típusait.
A pelletes, bojlis harcsahorgászat Magyarországon még kevésbé elterjedt, holott például Spanyolországban, az Ebro-n legendásan sok harcsát fognak ezzel a technikával. Döme Gábor, harcsahorgász csapatunkkal együttműködve olyan, hazai vizekre optimalizált harcsa csalikat, és csalogatóanyagokat fejlesztett ki az elmúlt időszakban, melyek garantáltan megalapozzák ezt a módszert hazánkban is.
A harcsák csalogatására specializált nagyméretű Catfish Bait Boilie-k sajátossága, hogy nagyon hosszú ideig bírják a vízben, és ellenállnak az apróhalak támadásának. Összetevőiket tekintve megegyeznek a termékcsaládon belül megtalálható pelletekkel, azonban ezek olyan különleges kötőanyagot kaptak, melynek hála az oldódási idejük minimum 24 óra, de akár 48 óra is lehet.
Két eltérő ízváltozat van jelen pillanatban a Catfish Bait termékcsaládon belül, az egyik az a Halibut Extra, míg a másik a Liver & Monster Crab.
A Halibut Extra nagyon nagy mennyiségű halolajat tartalmaz, amely a vízben jeladóként működik a halak számára. Ez a változat semmiféle mesterséges aromát nem tartalmaz.
A Liver & Monster Crab májas összetevőkből készült, rákos ízesítéssel.
Méretüket tekintve, a Catfish Bait Boilie-k elérhetők 24 és 30 mm-es méretekben.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A pelletes, bojlis harcsahorgászat Magyarországon még kevésbé elterjedt, holott például Spanyolországban, az Ebro-n legendásan sok harcsát fognak ezzel a technikával. Döme Gábor, harcsahorgász csapatunkkal együttműködve olyan, hazai vizekre optimalizált harcsa csalikat, és csalogatóanyagokat fejlesztett ki az elmúlt időszakban, melyek garantáltan megalapozzák ezt a módszert hazánkban is.
A harcsák csalogatására specializált nagyméretű Catfish Bait Boilie-k sajátossága, hogy nagyon hosszú ideig bírják a vízben, és ellenállnak az apróhalak támadásának. Összetevőiket tekintve megegyeznek a termékcsaládon belül megtalálható pelletekkel, azonban ezek olyan különleges kötőanyagot kaptak, melynek hála az oldódási idejük minimum 24 óra, de akár 48 óra is lehet.
Két eltérő ízváltozat van jelen pillanatban a Catfish Bait termékcsaládon belül, az egyik az a Halibut Extra, míg a másik a Liver & Monster Crab.
A Halibut Extra nagyon nagy mennyiségű halolajat tartalmaz, amely a vízben jeladóként működik a halak számára. Ez a változat semmiféle mesterséges aromát nem tartalmaz.
A Liver & Monster Crab májas összetevőkből készült, rákos ízesítéssel.
Méretüket tekintve, a Catfish Bait Boilie-k elérhetők 24 és 30 mm-es méretekben.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.