A vízparti élet és alapvetően a horgászatok során nem sok minden tud néhány pillanat alatt megváltozni, egyvalami azonban biztosan, és ez talán a leglényegesebb: az ember hozzáállása. Lehet ez egy élmény, emlék, korábbi tapasztalat, aktuális hangulat és szinte bármilyen külső-belső körülmény hatása, de ha motiváltak vagyunk és hiszünk abban, amit csinálunk, az előbb-utóbb be fog érni, kézzel fogható eredményt fog hozni. Az elmúlt 1-2 év jelentős változásokat hozott az életemben, illetve a horgászataim kapcsán egyaránt. Új kihívásokra, új perspektívákra és kalandokra vágytam, így egyre nagyobb vonzalmat kezdtem érezni a ragadozó halak horgászata iránt (habár ez soha nem is volt tőlem idegen). Ennek néhány harcsás krónikáját már láthattátok korábban, viszont most egy egészen más jellegű témába, a szisztematikus pergető csukahorgászatba szeretnék betekintést nyújtani.
Erdélyi Tamás csapattársam már egy részletes és hasznos videóban tökéletesen bemutatta a D-rig elkészítését. Ez az előketípus nem tartozik a könnyen elkészíthető rigek közé, viszont van egy egyszerűsített és hasonlóan eredményes típusa. Ezt fogom most részletesen bemutatni!
Táborozni jó dolog, azonban korántsem mindig könnyű! Ebben az írásban olyan alap felszereléseket és kiegészítőket válogattunk össze, melyek bárki számára komfortosabbá tehetik a vízparti időtöltést. Lássuk ezeket!
A kisméretű etető pelletek csalogatóhatása igen látványos. Kifejezetten kívánatos a használatuk apróhalakkal terhelt tavakon, ugyanis nem hagynak vízközt nyomot, nem húzzák le az aljzatra az apróságokat, ezzel is szelektálva a halméretet. A Micro Pellet családunk olyan ízesített, 2 mm-es szemekből áll, amelyek vízbe érvén gyorsan elkezdik magukból ontani értékes összetevőiket, miközben megázva sem veszítik el formájukat. Etetőanyagba keverve, tovább növelhetjük annak beltartalmát és fogósságát, ekkor az adagolási mennyiség 20-40% között mozoghat, attól függően, hogy mennyire szeretnénk tartalmas kajával kedveskedni a halaknak. Önmagában is használható, ebben az esetben csúzlival, spomb-al, PVA- halóval, vagy akár etetőcsészével is bejuttathatjuk.
11 féle változatban kínáljuk, ezek: Csoki-Narancs, Édes Ananász, N-Butrity Carp, Eper, Mézes Pálinka, Szuper Színes Ponty, Chilis Tintahal, Fekete Tintahal, TripleX, Kókusz + Tigrismogyoró, valamint Mangó.
Micro Pellet – Mangó
A mangó kellemes, édes aromája számos fogós csaliban köszön vissza. Eredményessége megkérdőjelezhetetlen, úgyhogy itt volt az ideje annak, hogy etetésre szánt változatban is megtalálható legyen a kínálatunkban ez az ízvilág. Színe élénk narancssárga, csakúgy, mint a megegyező ízű csaliknak.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A kisméretű etető pelletek csalogatóhatása igen látványos. Kifejezetten kívánatos a használatuk apróhalakkal terhelt tavakon, ugyanis nem hagynak vízközt nyomot, nem húzzák le az aljzatra az apróságokat, ezzel is szelektálva a halméretet. A Micro Pellet családunk olyan ízesített, 2 mm-es szemekből áll, amelyek vízbe érvén gyorsan elkezdik magukból ontani értékes összetevőiket, miközben megázva sem veszítik el formájukat. Etetőanyagba keverve, tovább növelhetjük annak beltartalmát és fogósságát, ekkor az adagolási mennyiség 20-40% között mozoghat, attól függően, hogy mennyire szeretnénk tartalmas kajával kedveskedni a halaknak. Önmagában is használható, ebben az esetben csúzlival, spomb-al, PVA- halóval, vagy akár etetőcsészével is bejuttathatjuk.
11 féle változatban kínáljuk, ezek: Csoki-Narancs, Édes Ananász, N-Butrity Carp, Eper, Mézes Pálinka, Szuper Színes Ponty, Chilis Tintahal, Fekete Tintahal, TripleX, Kókusz + Tigrismogyoró, valamint Mangó.
Micro Pellet – Mangó
A mangó kellemes, édes aromája számos fogós csaliban köszön vissza. Eredményessége megkérdőjelezhetetlen, úgyhogy itt volt az ideje annak, hogy etetésre szánt változatban is megtalálható legyen a kínálatunkban ez az ízvilág. Színe élénk narancssárga, csakúgy, mint a megegyező ízű csaliknak.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.