Ahogy teltek a hetek, egyre szebb fogásoknak örülhettem. Az időjárással is szerencsém volt, hisz a nagy viharok, jégesők elkerültek… idáig. Lelkesedésem ez sem szegte, a legkeményebb viharokban is a csatorna partján voltam, hisz egy cél lebegett a szemem előtt. Megfogni a „Big”-et.
A tavaly nyári szezon végén úgy köszöntem el, hogy jövőre visszatérek. Volt közel 1 évem átgondolni azt, hogy mit kellene másképp csinálnom annak érdekében, hogy sikeresebb szezont zárhassak e kis csatornán. Félreértés ne essék, nem vagyok telhetetlen. Örültem annak is, amit tavaly tudtam fogni, de úgy gondolom, a horgász természetes vágya, hogy évről évre jobb legyen…
Kétség sem fér hozzá, hogy a csatornán a halfogás évről évre egyre nehezebb, ennek okát úgy gondolom, mindenki sejti. Engem valahogy mégis vonz ez a fajta kihívás, szeretek kilépni a komfortzónámból. Számomra egy itt fogott halnak sokkal nagyobb értéke van, mintha azt bármely telepített tavon fognám. Rengeteget kell dolgozni egy-egy kapásért itt, ezért biztosra veszem, hogy a sok nehezítő körülmény a horgászok nagy részét eltántorítja ezektől a pecáktól, de most igyekszem nekik is kedvet csinálni hozzá…
A Swim Stim Betaine Green Groundbait egy rendkívül attraktív, hatásos étvágyfokozó. Keverhetjük etetőanyaghoz, vagy szemes, darabos etetőkhöz egyaránt. De önállóan, akár feederkosárba gyúrva is bevethetjük! Használata rendkívül egyszerű, a kész etetőanyaghoz, vagy a beetetésre szánt kukoricához, kenderhez, búzához, pellethez bedobás előtt szórjunk a Betaine Greenből. A zöld szemcsék látványos liftezéssel keltik fel a halak érdeklődését. Az etetőanyaggal együtt feleszegetik a halak, és minél többet fogyasztanak el belőle, annál éhesebbek lesznek. A Betaine Green ugyanis rendkívül jó étvágy és emésztésserkentő adalék. Ha szemes terményekhez szórjuk, nem szükséges vizet adagolnunk hozzá, a beáztatott szemes anyagok kellő nedvességgel rendelkeznek ahhoz, hogy felületükhöz kössék a zöld szemcséket. Vízbe érést követően ezek nem válnak el rögtön az etető felületéről, hanem fokozatosan a víz teljes keresztmetszetét átjárva ingerlik a halakat. Intenzív aromájával, és látványos mozgásával hamar felkelti a környéken keresgélő halak érdeklődését, akik ha az etetésre érve falatozni kezdenek, nem tudnak parancsolni a bendőjüknek.
Nyerő receptajánlat
1,5 kg Swim Stim Betaine Green Groundbait
0,5 kg TTX kukoricapogácsa + 100 ml HI-Attract Scopex Liquid (ehhez öntsünk fél liter vizet és hagyjuk, hogy felpuhuljon, majd ezután keverjük hozzá az etetőanyaghoz!)
1 kg vegyes magmix
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.