A vízparti élet és alapvetően a horgászatok során nem sok minden tud néhány pillanat alatt megváltozni, egyvalami azonban biztosan, és ez talán a leglényegesebb: az ember hozzáállása. Lehet ez egy élmény, emlék, korábbi tapasztalat, aktuális hangulat és szinte bármilyen külső-belső körülmény hatása, de ha motiváltak vagyunk és hiszünk abban, amit csinálunk, az előbb-utóbb be fog érni, kézzel fogható eredményt fog hozni. Az elmúlt 1-2 év jelentős változásokat hozott az életemben, illetve a horgászataim kapcsán egyaránt. Új kihívásokra, új perspektívákra és kalandokra vágytam, így egyre nagyobb vonzalmat kezdtem érezni a ragadozó halak horgászata iránt (habár ez soha nem is volt tőlem idegen). Ennek néhány harcsás krónikáját már láthattátok korábban, viszont most egy egészen más jellegű témába, a szisztematikus pergető csukahorgászatba szeretnék betekintést nyújtani.
Erdélyi Tamás csapattársam már egy részletes és hasznos videóban tökéletesen bemutatta a D-rig elkészítését. Ez az előketípus nem tartozik a könnyen elkészíthető rigek közé, viszont van egy egyszerűsített és hasonlóan eredményes típusa. Ezt fogom most részletesen bemutatni!
Táborozni jó dolog, azonban korántsem mindig könnyű! Ebben az írásban olyan alap felszereléseket és kiegészítőket válogattunk össze, melyek bárki számára komfortosabbá tehetik a vízparti időtöltést. Lássuk ezeket!
A Tímár Mix Ponty-Kárász Fekete etetőanyag egy igen jellegzetes, a halak számára rendkívül vonzó illattal rendelkező, közepesen durva szemcseméretű anyag alkalmas az etetőkosaras (feederes) horgászatokhoz és a hagyományos, gombóc formájában történő etetésekhez is. A bekeverésekor a standard keverési elveket kell betartani, azaz többlépcsős vizezést és az anyag áttörését is javasoljuk. Tökéletesen beállított összetevőinek köszönhetően adagolhatsz hozzá egyéb csalogató anyagokat is, mint például csonti, csemegekukorica vagy apróbb pelletszemek. A hatás így többszöröződik, fogási esélyeid pedig nagyban megnövekednek. A Speciális aromakeverékkel készült fekete színű etetőanyag főként a hidegebb időszakokban produkál kiemelkedő fogásokat - de ahogy az versenyzői körökben megfigyelhető - egész évben aktívan csalogatja a halakat. Ennek hátterében az áll, hogy a sötét szín, nem kirívó a mederfenéken, így jobban vonzza a pontyokat és a keszegféléket.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A Tímár Mix Ponty-Kárász Fekete etetőanyag egy igen jellegzetes, a halak számára rendkívül vonzó illattal rendelkező, közepesen durva szemcseméretű anyag alkalmas az etetőkosaras (feederes) horgászatokhoz és a hagyományos, gombóc formájában történő etetésekhez is. A bekeverésekor a standard keverési elveket kell betartani, azaz többlépcsős vizezést és az anyag áttörését is javasoljuk. Tökéletesen beállított összetevőinek köszönhetően adagolhatsz hozzá egyéb csalogató anyagokat is, mint például csonti, csemegekukorica vagy apróbb pelletszemek. A hatás így többszöröződik, fogási esélyeid pedig nagyban megnövekednek. A Speciális aromakeverékkel készült fekete színű etetőanyag főként a hidegebb időszakokban produkál kiemelkedő fogásokat - de ahogy az versenyzői körökben megfigyelhető - egész évben aktívan csalogatja a halakat. Ennek hátterében az áll, hogy a sötét szín, nem kirívó a mederfenéken, így jobban vonzza a pontyokat és a keszegféléket.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.