A Wizard Micro Jig pergető botot megjelenése óta használom, tesztelgetem…
A Ráckevei (Soroksári)-Duna – ismertebb nevén RSD – régóta a bakancslistás vizeim közt szerepelt. Az utóbbi években soha nem látott mennyiségű nagy ponty került itt partra, így nem volt kérdés számomra, hogy ha lehetőségem nyílik, én is próbára teszem itt magam. Szendrei Ádám barátom meghívásának eleget téve erre március elején végre sor került. Ez az egyéjszakás villámlátogatás minden várakozásomat felülmúlta. Erre a különleges, rapid pecára emlékszem most vissza.
Itt tavasz, mindenki agyal, tervezgeti az első horgásztúrákat. Ilyenkor érkezik a legtöbb kérdés, főleg az újdonságokkal kapcsolatban. Íme, az az öt kérdés, amelyet megválaszoltam ebben az írásban.
A Feeder kiegészítőkre specializálódott angol Nisa Feeders cég legnépszerűbb kosarai már itthon is elérhetőek. A saját maguk által tervezett kosarak több neves versenyzőt segítettek már sikerhez rangos megmérettetéseken. De nem csak a versenyhorgászatot, hanem a mindennapi feederezést is megkönnyítik, és eredményesebbé teszik ezek a kiegészítők.
Akár álló, akár folyóvízen horgászva szembesülhetünk azzal, hogy a felkínált csalogatóanyagok csak akkor tudnak működni, ha azokat kizárólag a mederfenéken tudjuk felkínálni, de ott viszonylag gyorsan ki kell ürülnie a kosár tartalmának. Ekkor a legjobb választás egy zárt, méreteihez képest nagy ólmozással ellátott kosár. A Nisa Plastic Open End pontosan ilyen. A törésálló műanyagból készült kosár palástján a kioldódást gyorsító furatok is helyet kaptak, valamint a kosár rögzítő fülébe egy erős karabineres forgót szereltek, melynek segítségével bármikor igazodhatunk a halak kapókedvéhez, vagy a megváltozott áramlási viszonyokhoz. A kosár méreteihez képest nagy ólmozás pedig a minél gyorsabb süllyedést teszi lehetővé. Három különböző méretben és súlyban kerül forgalomba. Ezekkel a kosarakkal felkészülten vághatunk neki akár egy horgászversenynek is.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A Feeder kiegészítőkre specializálódott angol Nisa Feeders cég legnépszerűbb kosarai már itthon is elérhetőek. A saját maguk által tervezett kosarak több neves versenyzőt segítettek már sikerhez rangos megmérettetéseken. De nem csak a versenyhorgászatot, hanem a mindennapi feederezést is megkönnyítik, és eredményesebbé teszik ezek a kiegészítők.
Akár álló, akár folyóvízen horgászva szembesülhetünk azzal, hogy a felkínált csalogatóanyagok csak akkor tudnak működni, ha azokat kizárólag a mederfenéken tudjuk felkínálni, de ott viszonylag gyorsan ki kell ürülnie a kosár tartalmának. Ekkor a legjobb választás egy zárt, méreteihez képest nagy ólmozással ellátott kosár. A Nisa Plastic Open End pontosan ilyen. A törésálló műanyagból készült kosár palástján a kioldódást gyorsító furatok is helyet kaptak, valamint a kosár rögzítő fülébe egy erős karabineres forgót szereltek, melynek segítségével bármikor igazodhatunk a halak kapókedvéhez, vagy a megváltozott áramlási viszonyokhoz. A kosár méreteihez képest nagy ólmozás pedig a minél gyorsabb süllyedést teszi lehetővé. Három különböző méretben és súlyban kerül forgalomba. Ezekkel a kosarakkal felkészülten vághatunk neki akár egy horgászversenynek is.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.