Ennek is eljött az ideje! Beneveztem életem első bojlis, nagyponty-fogó versenyére. Mivel szeretem a kihívásokat, egyből hazánk egyik legnívósabb, legnehezebb versenyén, az IWCC 2023 By Lake Tisza rendezvényen szerettem volna megmérettetni magamat és lelkes csapatomat. Az egyhetes, embert próbáló túrán nagyon sok új és hasznos tapasztalatra tettünk szert a vadvízi nagyponty-horgászatban, ráadásul az erős mezőnyben még szép eredményt is elértünk! Tarts velünk az újabb nagy kalandra hazánk egyik legnehezebb vadvizére, a Tisza-tóra!
Tél után nyár – nagyjából így tudnám jellemezni az idei tavaszunkat, amelyből az átmenet igencsak kimaradt, de végre tartósan melegedőre fordult az időjárás, a pontyok is végeztek a nászukkal a legtöbb vízen, így minden adott, hogy egy igazán jót horgászhassunk. Jönnek is a kérdések szép számmal, nézzünk ezekből néhány aktuálisat!
A mai horgászaton egy számomra új vízterületre látogattam el. Akik autóval járnak le a Balatonra, azoknak biztosan ismerős az a bizonyos völgyhíd, ahonnan utazás közben először láthatunk rá szinte az egész magyar tengerre. Ma ez alatt a hatalmas híd alatt vettem üldözőbe a halakat, a kőröshegyi horgásztavon.
- 7 colos GPS-es halradar, piacvezető szonárral és Quickdraw Contours Térképező szoftverrel
- Kompatibilis a Garmin CHIRP hagyományos szonárokkal, valamint a CHIRP ClearVü és SideVü pásztázó szonárokkal is
- Beépített Garmin Quickdraw™ Contours térképezőszoftver, amivel a bejárt területekről készíthet akár 35 centi pontosságú mélységvonalas térképet
- Beépített Wi-Fi®, mellyel elérhető az ActiveCaptain™ alkalmazás, így okos értesítéseket fogadhat és hozzáférhet a Quickdraw Contours közösséghez, letölthet útpontokat, vagy értesítést kaphat szoftverfrissítésről
- A beépített GPS-szel eltárolhatja kedvenc pontjait, útvonalakat készíthet és láthatja a hajója sebességét
- Fényes, napfénynél is olvasható, 7 colos kijelző intuitív kezelőfelülettel
- Gumírozott kialakítás
- Magyar nyelvű menürendszerrel
A megújult Vivid széria műszakilag nem változott, viszont software-sen annál inkább. 7 új szín is megjelenik a színpalettán és a képi megjelenítés és sokat javult. A STRIKER™ Vivid 7sv halradar fényes, 7 colos kijelzőt, beépített GPS vevőt, hagyományos CHIRP és CHIRP ClearVü képes pásztázó szonárt is tartalmaz, valamint képes a Quickdraw Contours programjával feltérképezni a bejárt terület mélységvonalait. A beépített GPS vevővel elnavigálhat az eltárolt pontokra, útvonalakon haladhat és megjelenítheti hajója sebességét. Használja a beépített Wi-Fi-t, hogy az ActiveCaptain app segítségével okos értesítéseket kapjon és elérhesse a Quickdraw Contours Közösséget.
Garmin Quickdraw™ Contours
Senki sem ismeri olyan jól azokat a vizeket, ahol hajózik, mint ön. Amikor halad a vízen, a Quickdraw Contours térképi alkalmazás nagyfelbontású hajós térképeket készít a bejárt területről. Nincs szükség speciális tudásra, egyszerűen csak haladni kell, a STRIKER™ Vivid 7sv elvégez mindent a háttérben és akár 35 centi sűrűségű mélységvonalakat rajzol.
ActiveCaptain App
A STRIKER™ Vivid 7sv beépített Wi-Fi-vel rendelkezik, így az ingyenes ActiveCaptain alkalmazással is haszálható. Ha kapcsolódott, okos értesítéseket1 kaphat képernyőjére, valamint elérheti a Quickdraw Contours Közösséget is, ahol megoszthatja elkészített térképet vagy letölthet mások által megrajzolt új területeket a közsségből. Mindezen felül még készüléke szoftverét is frissítheti az ActiveCaptain alkalmazáson keresztül.
Clear Scanning Sonar Images
A STRIKER™ Vivid 7sv halradar Garmin CHIRP technológiát használ, mely a Garmin ClearVü™ és SideVü funkciókkal ötvözve közel fényképszerű széles képet biztosít a hajó alatti és melletti területről. Tisztán láthatók az építmények, talajszerkezet és a halak. Hagyományos Garmin CHIRP jeladóval használva lenyűgöző célpontelválasztást biztosít, így több halat foghat.
SideVü és ClearVü GPS-es halradar
A beépített, nagyérzékenységű GPS mindenhol megtalálja és megtartja a pozícióját, legyen bárhol is vízen. Eltárolhat kedvenc helyeket, így ha valahol különösen jó a kapás, később visszanavigálhat oda. Megjelölheti a kikötőket, sójázóhelyeket és egyéb, fontos pontokat a tavon. A GPS-nek köszönhetően a STRIKER™ Vivid 7sv képes megjeleníteni a sebességét, így biztos lehet benne, hogy nem megy túl gyorsan a letapogatáshoz, vagy nem lépi túl a megengedett határt az adott területen.
Önnek készült
A STRIKER™ Vivid 7sv halradarral könnyű a horgászat, hiszen arra lett kitalálva, hogy minden körülmény között jól használható legyen. A fényes, napfénynél is olvasható kijelző pontosan mutatja a hajó alatti területet még szikrázó napsütésben is. A fejlett kezelőfelülettel egyszerűen navigálhat a menüben, így könnyen elérheti bármelyik funkciót.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.