Ennek is eljött az ideje! Beneveztem életem első bojlis, nagyponty-fogó versenyére. Mivel szeretem a kihívásokat, egyből hazánk egyik legnívósabb, legnehezebb versenyén, az IWCC 2023 By Lake Tisza rendezvényen szerettem volna megmérettetni magamat és lelkes csapatomat. Az egyhetes, embert próbáló túrán nagyon sok új és hasznos tapasztalatra tettünk szert a vadvízi nagyponty-horgászatban, ráadásul az erős mezőnyben még szép eredményt is elértünk! Tarts velünk az újabb nagy kalandra hazánk egyik legnehezebb vadvizére, a Tisza-tóra!
Tél után nyár – nagyjából így tudnám jellemezni az idei tavaszunkat, amelyből az átmenet igencsak kimaradt, de végre tartósan melegedőre fordult az időjárás, a pontyok is végeztek a nászukkal a legtöbb vízen, így minden adott, hogy egy igazán jót horgászhassunk. Jönnek is a kérdések szép számmal, nézzünk ezekből néhány aktuálisat!
A mai horgászaton egy számomra új vízterületre látogattam el. Akik autóval járnak le a Balatonra, azoknak biztosan ismerős az a bizonyos völgyhíd, ahonnan utazás közben először láthatunk rá szinte az egész magyar tengerre. Ma ez alatt a hatalmas híd alatt vettem üldözőbe a halakat, a kőröshegyi horgásztavon.
Szerencsére, a feederhorgászok és hétköznapi pontyhorgászok körében is egyre nagyobb figyelmet kap a kifogott halakkal való kíméletes bánásmód. Ennek egyik remek segédeszköze a By Döme TEAM FEEDER Úszó mérlegelő háló újdonságunk, ami egy tudatos tervezésű, halkímélő, nagy teherbírású kiegészítő, a halak biztonságos tárolásához, méréséhez!
A speciális igényeknek minden tekintetben megfelelő zipzáras „haltartó” a fotózásig vagy éppen a hal visszaengedéséig a lehető legnagyobb biztonságban tartja s nagyobb méretű halat is. Kifejezetten puha, sűrű szövésű, maximálisan halbarát anyagból készült. A vizet és ezzel együtt az oxigént minden körülmények között átengedi, így a hal a hálóban a fotózásig mindvégig biztonságban tudható. Strapabíró, nagy terhelhetőségű merevítő pálcákkal lett ellátva, amik rendeltetésszerű használat mellett biztosan nem fognak eltörni vagy deformálódni. A merevítő rudak közé elhelyezésre került 4 db lebegő habszivacs is, így a praktikus haltartó mindig a víz felszínén marad, optimális pozíciót felvéve. Erős, robusztus hevederekkel, fogantyúval, valamint körbe zipzározható felső résszel kerül forgalomba. Anyagánál fogva rendkívül gyorsan, akár fél órán belül megszárad. Alaptartozéka egy karabinerrel szerelt, 5 méteres tartó zsinór is, amely még egy speciális, szabvány menetes adapterrel is rendelkezik, így ennek segítségével a leszúrón található furatba tökéletesen, stabilan rögzíthető. Az erős zipzár biztosítja, hogy a hal még véletlenül se tudjon kiszökni a hálóból, legyen az egy hatalmas ponty, amur vagy bármi, a mérlegelést követően könnyen és sértetlenül szabadon engedhetjük életünk halát!
A By Döme TEAM FEEDER Úszó mérlegelő háló jellemzői:
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.