Napjainkban egyre népszerűbbek az okostelefonról üzemeltethető vezeték nélküli halradarok, amelyekben egy új fejezetet nyitott a Deeper márka, radarjai a legszélesebb körben használható típusok, emellett nagyon megbízhatóak is. Egy apró hátrányuk viszont van, ez pedig a termék hatótávolsága, ami a gyakorlatban legtöbbször maximum 50 méter. Ebben az írásban egy olyan kiegészítőt mutatok be, melynek segítségével nagymértékben növelhetjük a hatótávolságot, így akár etetőhajón is kihasználhatjuk e szonár előnyeit.
A Haldorádó mindig is nagy figyelmet szentelt az utánpótlás-nevelésre és arra, hogy a gyerekek időben megtanulják tisztelni a természetet és a halakat. Ennek újabb mérföldköve volt a 2015-ben útjára indított Haldorádó Junior Feeder Kupa. Ez a remek versenysorozat immáron a kilencedik állomásához érkezett, hisz idén is megrendezésre kerül a kimondottan fiataloknak szánt megmérettetés. Öt éve már saját tavunk, az Ezüst-tó Horgászcentrum ad otthont a rendezvénynek, ami idén sem lesz másként, a dél-alföldi régió egyik legjobban halasított horgászvizén tehetik próbára magukat, akik eljönnek az IX. Haldorádó Junior Feeder Kupára!
Újabb részéhez érkezett a sorozat, a legutóbbi gyűjtemény óta pedig rengeteg kérdéssel fordultatok hozzám. Nem is lepődöm meg ezen, hiszen ahogy szép lassan nyárba fordul a természet, úgy kaptok egyre többen kedvet a horgászathoz, vízparti időtöltéshez. Ezúttal is igyekeztem a levelek közül egy változatos, aktuális egyveleget összeállítani, amely bárki számára hasznos infókat adhat, elsősorban a jelenlegi, már-már nyári időszak horgászataihoz. Tartsatok velem a mai írásban és tekintsétek meg őket!
Az elmúlt évek során számos típussal állt a horgászok rendelkezésére a By Döme TEAM FEEDER merítőfejek csoportja, melyek közül bárki megtalálhatja a számára legszimpatikusabb méretű, kialakítású, illetve árszabású modellt. A 2020-as évben szeretnénk még egy szinttel feljebb lépni ebben, ezért megalkottuk a merítőfejeink királyát! Erős jelző, de erre a termékre nem túlzás ezt használni, így stílszerűen a Method King nevet kapta! A kínálat összesen hat új taggal (3 ovális és 3 szögletes kialakítású) bővült, melyekkel büszkén mondhatjuk, hogy ismét olyan termékek születettek, amik hűen tükrözik a TEAM FEEDER termékek magas minőségét! Ismerjétek meg őket, összefoglaltuk, mit érdemes tudni róluk!
A TEAM FEEDER Method King ovális merítőfej esetében jól látszódik, hogy kifejezetten sűrű szövésű, halvédő fejről van szó, így garantáltan nem szakítja szét a halak úszóját, nem sérti meg egyetlen pikkelyüket sem és a nyálkahártyát is kíméli! Apropó kímélő anyag! További különlegessége, hogy a háló anyaga egyedi szilikonos műanyag borítást kapott, ami maximálisan halbaráttá teszi. Ez a jelenleg elérhető legjobb minőségű bevonattal rendelkező hálóanyag, amely az ún. gumis merítőfejek csúcsát képviseli! Ez a puha, rugalmas felület garantáltan nem dörzsöli le a hal testét védő vékony nyálkaréteget, így megóvhatjuk kedvenceink egészségét. A másik óriási előnye, hogy ebbe sokkal nehezebben tud beleakadni a horog, a csalitüske, a hajszálelőke, vagy a végszerelék más egyéb elemei, ezáltal a vergődő hal nem tud kárt tenni benne! Keretének anyaga könnyű, ám igen masszív alumínium. Az ezalatt végigfutó dörzsálló fekete védőszövet az esztétikus megjelenésen kívül két fontos szempontért felel. Egyrészt megakadályozhatja a horog perembe történő beakadását, másrészt pedig a mertőfej kezelhetőségét is segíti, mivel a szövet alá lebegő szivacsot tettünk. Igen, ez a merőfej magától lebeg, ezáltal sokkal könnyebben, gyorsabban kezelhető a vízben! A tudatos, tervezés eredményeképpen sikerült megoldást találnunk egy másik gyakori problémára is, ami a fejek „Y” adapterét érinti. A horgászok jellemzően ennél a résznél markolják meg a fejet, miután megszákolták a halat, s immár súllyal terhelve kell a merítőt mozdítaniuk. Ha nem megfelelően tartják (kezdőknél gyakori hiba), előfordulhat, hogy a szár deformálódik, vagy rosszabb esetben eltörik. A Method King fejeknél egy extra masszív plusz fogófület rögzítettünk az „Y” szár fölé, amibe bátran bele lehet kapaszkodni, garantáltan bírni fogja a terhelést! Mivel ez a háló nem tud vizet magába szívni, a horgászat végeztével pillanatok alatt megszárad, így sokkal kevésbé büdösödik, mint a hagyományos szövetanyagok.
A By Döme TEAM FEEDER Method King ovális merítőfej két változatban, L-es és XL-es méretben készül. Mindkettőben közös, hogy nem csak dizájnos, hanem igazán strapabíró is, ezért tökéletes választás a mindennapok hobbihorgászataihoz és versenyzéshez egyaránt, amikor a célhalak nagytestű pontyok, amurok!
A By Döme TEAM FEEDER Method King ovális merítőfej főbb tulajdonságai:
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.